Kényszerű itthonlét

 Üdv Mindenkinek, aki még néha érdeklődik azután, mi is van velem. Nos, beütött 2022, én pedig nem igazán írtam bármit is az utóbbi időben. Mentségemre legyen mondva, elég sokat melóztam az utóbbi időben, bulizni is jobban csak kétszer voltam. Oké, Szilveszterkor ugye volt az jó kis Stranger Synths buli, de azon kívül nem nagyon volt más, úgyhogy inkább gyúrtam a februárra. Egy koncert volt is hónap elején, meg még ugye egyéb tervek.

Na, ekkor ütött be, amit nagyon nem akartam. Ugyanis kedden hajnalban arra ébredtem, hogy nem érzem jól magam. Konkrétan belázasodtam, meg fájt a torkom, meg hasonlók. Oké, akkor meló off, időpont dokihoz. Másnapra kaptam időpontot, szerencsére addigra már ki is tudtam kelni az ágyból. Amúgy kb. két évente egyszer vagyok beteg, úgy két napig, de akkor felkelni is alig tudok. De lényeg az, hogy a doki csinált egy gyors covid tesztet, ami sajnos pozitív lett. Paff... Pedig reménykedtem, hogy egy hét betegszabi után visszatérhetek a normális hétköznapokba, de így borult minden. Egy hét karantén és gyógyszer. Szóval ahogy hazaértem, azóta konkrétan ki se dugtam az orromat a lakásból. És ami még hozzátesz, Ricsit is letesztelték, bár az ő eredménye még nincs meg. De remélem, legalább neki negatív lesz.

Szóval ha már így alakult az életem, hogy be vagyok zárva, úgy döntöttem, megpróbálom kiírni magamból a dolgot, hátha ez segít. Mármint, hogy ne hülyüljek meg a négy fal közt. Mert ugye szabadnapjaimon szeretek csavarogni, de mivel ez most nem opció, így marad az írás. Meg amúgy is, mindig mondogatom magamnak, hogy kéne, de aztán sosem jön össze. Pedig még mindig tele a fejem le nem írt dolgokkal, koncertbeszámolókkal, meg sok mindennel. Mindegy, ezt most így legalább összehoztam.

És hogy mik a terveim? Elvileg kedden lejár a karantén, szóval aznap kell visszamennem a dokihoz. Szurkoljatok, hogy összejöjjön a negatív teszt, mert már szeretnék visszatérni a jól megszokott kis életembe. Mert még mindig "Annyi minden vár!" Ja és igen: Ma mentem volna Hooligans koncertre a Barba Negrába, de ez így sajnos kimarad. Viszont aki megy, annak Boruljon! Én meg nosztalgiázom egy pár videóval, ami a tavaly decemberi Rockstars Not Dead bulin készült. Néhol még én is feltűnök :D

Annyi minden vár...

 Tíz évvel ezelőtt elindult valami. Kb. egy hónap gondolkozás után egy késő nyári napon útjára indítottam egy blogot, ahová addig megélt koncertélményeimet írtam le. Persze, már akkor is tudtam, hogy többet szeretnék ebből kihozni és így is lett. Az első néhány leírt emlék után sorban jöttek az éppen aktuális koncertélmények, beszámolók és egyre többen is olvasták. Ez lett az Annyi Minden Vár blog.

Hogy miért pont Annyi Minden Vár? Egy Hooligans dalról kapta a nevét a blog, ami egyébként az egyik személyes kedvencem a Bohémélet albumról. Úgy éreztem, legjobban ez a dal passzol a blog szellemiségéhez, meg kicsit az akkori lelkivilágomat is tükrözte. És mert az elején jó részt Hooligans koncertek beszámolóit írtam le, mivel elsősorban az ő koncertjeikre jártam. Idővel persze ez változott, hiszen elkezdtem másfelé is kacsintgatni. Aztán már eléggé bővült a lista, szinte minden hónapot úgy kezdtem, hogy tele voltam tervekkel. Ami vagy megvalósult, vagy nem...

Lényeg a lényeg, imádtam csinálni. De hat éve valami történt, amire én magam sem tudtam magyarázatot adni. Mikor Pestre kerültem, úgy hittem, fasza lesz, annyi koncertre megyek el, amennyire a meló mellett tudok és valamennyiről beszámoló is lesz. Aha... Csak aztán jött a pofára esés. Ugyanis a koncertre járás megmaradt és tényleg amit lehet próbálok összehozni, de a beszámolóírás már nem jött össze. Pedig többször is nekifutottam a dolognak, de sajnos valahogy mindig elakadtam. És ez mocskosul zavart és zavar a mai napig is, hiszen ez volt a fél életem. Az okát pedig talán abban látom, hogy melóban sokszor annyira lefáradtam, hogy egyszerűen képtelen voltam összeszedni a gondolataimat a beszámolóíráshoz. Pedig a telefonom tele van a koncertes fotókkal és az Instagram oldalam is. Tehát nem magával a koncerthajhászással hagytam fel, csak az írás már nem ment.

De így, hogy már most túl vagyok a tizedik évfordulón, egyre inkább azt érzem, hogy hiányzik a dolog. És egyre jobban. Persze, akinek csak említettem ezt a dolgot, mindenki biztatott, hogy tegyem meg, indítsam újra a blogot. Nos, a tervek fejben már léteznek, csak neki kell üljek. És ki tudja... Talán az indítástól eltelt tíz év múlva tényleg feltámad hamvaiból az Annyi Minden Vár. Szurkoljatok, hogy összejöjjön!

És persze: Boldog Szülinapot, Annyi Minden Vár blog!

Hello 2021!

 Sziasztok!

Kb. másfél év utan újra itt vagyok. Hogy miért vártam eddig? Talán fejben kéne rendet tennem hozzá, bár ez lehet sose jön össze. Ha belegondolok, mióta tizenévesen írni kezdtem, akkor se volt így, szóval a fene úgy egye meg az egészet, ahogy van.

Hogy eddig mik történtek velem, azt nagyjából a Facebook és Instagram bejegyzésekből ismeritek. Így inkább most a tavalyi évemre térnék ki. Az év eleje nagyjából úgy indult, mint előtte. Tervezgettem az évet, persze főleg azt, hogy hogyan is ünnepelném a 30. évemet. Meg ugye sort kerítettem pár koncertre is. Persze a híradókat lesve hallottam én is erről korona kórságról, de akkor ez még messze volt. Aztán március közepén beütött a bazdmeg. Először csak a rendezvénystop, ami kicsit kedvetlenné tett, de úgy gondoltam, ez csak átmeneti, majd visszaáll minden. Aha... Meg ahogy azt én elképzeltem. Aztán jött a bezárás, ami részben minket is érintett, mivel tavasszal csak a drive ment (igen, még mindig abban a Mekiben vagyok). Ricsi abban az időben egy időre kölcsön is ment másik étterembe, én maradtam. Ráadásul a beosztásunk is ellentétes volt, ő szinte mindig délutánozott, én meg sokat reggeleztem. Amivel amúgy nincs bajom (mármint a reggelezéssel), mert legalább utána szabad a délután. Így jött el a május. A szülinapomat végül egy egész napos csavargással ünnepeltem, illetve aznap délután még koccintottam egy a legjobb pasi barátommal, Kennyvel. Meg aztán később Ricsivel is itthon.

Közben persze a családomért is aggódtam, hiszen anyukám és tesóm munkahelyét még jobban érintette a bezárósdi, mint minket. Így jött el a nyár. Szerencsére ekkor újra kinyithatott minden, kezdtem én is úgy érezni, talán minden visszatér a normálisba. Még néhány koncert és egy nyaralás is belefért. Tesóm közben leérettségizett és összeszedett egy szakmát is, de azért még folytatta a sulit. Aztán jött az ősz. Először csak a maszk mindenhol, meló közben is, ami elinte rohadt irritáló volt, mára azt hiszem, megszoktam. Aztán a kijárási korlátozás. És most újra a bezárás, meg minden. Lassan azt érzem, kezdek begolyózni ettől, egyre jobban kezd hiányozni a régi életem. Ha nem is feltétlenül a koncertek (bár az hiányzik a legjobban), de azért néha moziba is elmennénk Ricsivel, vagy beülnénk az egyik kedvenc helyemre, a Cat Caféba. Vagy valami hasonló. De most kb. csak a vásárlás az egyetlen kikapcsolódás, vagy a csavargás. De az meg egy idő után már nem elég.

És most itt az új év és már ebből is eltelt egy hónap. Azt hiszem, nem csak én vagyok az, akinek már a töke tele ezzel vírus dologgal, de leginkább azzal, ami ezzel jár. Ezért is írtam ki Szilveszterkor azt, hogy élhetőbb évet kívánok mindenkinek.

De hogy ne csak a nyafogásból álljon ez a kis iromány, nézzük az előnyöket. Mikor beállt a tél, rájöttem, hogy a maszk simán jó orrmelegítőnek, plusz eddig a tél folyamán kevésbé voltam megfázva. Szóval ha valamikor is vége lesz ennek a szarnak, valószínűleg megtartom a maszkokat téli ruhadarabnak. És talán még a kicsit több szabad időt tudnám hozzátenni, amit talán most már tényleg tudnék írásra fordítani.

És végezetül: Hogy mit várok 2021-től? Elsősorban azt, hogy talán végre minden visszaáll a normálisba. Hogy végre maszk és korlátozás nélkül lehessen menni mindenhová. Illetve magam részéről azt, hogy sikerül újra elnidítanom a koncertbeszámolókat az Annyi Minden Vár blogon, akkor valahogy akadt el, mikor öt éve megváltozott az életem. Mint ahogy ez a blog is. Nem ígérek semmit, de amint tudok, igyekszem majd írni.

Puszi, pacsi, ölelés: Kat Glamdoll

Nehezebb, mint gondoltam...

Mármint visszatérni az íráshoz. Ugye augusztus végén megígértem, hogy kicsit sűrűbben jelentkezem majd új beszámolókkal és egyéb dolgokkal. Ehhez képest megint egy rakás beszámolóval vagyok lemaradásban.
Persze most gyárthatnám a kifogásokat ezerrel, hogy miért nem voltam képes leülni a gép elé és írni, de minek... Meg ugye könnyű a munkára fogni... De az igazság az, hogy sokszor tényleg semmi erőm és energiám még írni is, annyira elfáradok agyilag... Bár épp jelenleg szabadnapos vagyok.
Vagy mondhatnám azt is, hogy kiégtem. De ez is csak részben van így. Mert azt veszem észre magamon, hogy közben folyamatosan tele vagyok ötletekkel, csak úgy zsong a fejem a sok írnivalótól, de valamiért soha nem jutok el odáig, hogy le is írjam. Ezt a kis bejegyzést is hónapokba telt megírni.
Koncertek, beszámolók? Hajajj... Ez egy külön story. Ugyanis meló végére általában olyan állapotban vagyok, hogy örülök, ha ledőlök aludni... A szabadnapomon meg ugyancsak inkább a döglést választom.
Ám most azt hiszem, tényleg itt az idő, hogy mindent újrakezdjek. Mert igen, kurvára hiányzik az, hogy visszaüljek a monitor elé és kiírjak magamból mindent, amit szóban nem mindig sikerül elmondani. Legyen az egy koncertélmény, egy hétköznapi kis történet, vagy éppen egy adott téma, amiről nekem is megvan a saját kis véleményem.
Ha a naptárra nézek, azt látom, hogy már megint egy év telt el két írás közt és nem sikerült betartanom az ígéretem. Bár amíg ez a politikusoknak sem megy, akkor én minek stresszelek... Újabb ígéretet viszont már nem teszek, mert félő, hogy az is így végzi. De azért megpróbálom...

Egy év sok idő...

Majdnem pontosan ennyi ideje nem írtam de lófaszt se. Amiért bocsánatot szeretnék kérni... Bár végül is magammal basztam ki, hiszen így újra kell építenem az olvasótáboromat, ami amúgy sem volt óriási. De most nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy mi is történt velem ennyi idő alatt. Nos, kezdjük talán ott, hogy Pestre költöztem. Ami ugyebár egy megvalósult álom. Juhé! És persze melóm is lett, méghozzá Mekis dolgozó lettem. Hogy ez gáz, vagy sem, az döntse el mindenki saját maga. Én úgy vagyok vele, hogy ez csak meló, amiért fizetést kapok. Nem volt egy egyszerű menet az eleje, az biztos, de kezdőként mindenki béna, bármibe is fogjon. Mostanra már viszonylag bejáratott dolgozónak számítok. Hogy hogyan tovább? Igyekszem azon pedálozni, hogy McCafé-s legyek, mivel köztudottan bolondulok a kávéért. A kollégák? Nos, kedvelem őket, oké, van, akivel nem annyira jól jövök ki, de ez természetes. Viszont a melóhelyemen sem tagadom meg magam. Furcsa egy jelenség, de amikor próbálok beállni a sorba, az valahogy soha nem jön ki jól. Ám amikor kiengedem a valód énemet, mégiscsak elfogadnak. Talán azért, mert akkor tényleg nem játszom semmilyen szerepet, csak egyszerűen én vagyok. Na de ennyit a melóról.
Haverok, bulik, Fanta? Na igen... Amikor csak tehetem, nem hagyok egy jó kis koncertet. Igaz, a beszámolók az utóbb időben rohadtul elmaradoztak, de sokszor egyszerűen se időm, se kedvem nem volt gép elé ülni... Talán a fáradtságtól... Lényeg az, hogy az elmúlt egy évben átestem 4 Holiday Crüe, 6 Zizzy Vision, 2 Sniffyction, 2 Atomic Playboyz, 1 ReactionZ és 3 Hooligans koncerten. Persze a további tervek megvannak, például az, hogy ténylegesen beindítom az Annyi Minden Vár angol verzióját, a Bohemian Heaven-t, és persze újraindítom az Annyi Minden Vár-t s. Tényleg, bakker... Szerdán lesz 5 (faszom, de megy az idő) éve, hogy elindítottam a blogot. Valószínűleg majd kitalálok valamit aznapra, csak még nem tudom, mit... Az új lakóhelyemen már barátaim is lettek, méghozzá nem is akármilyenek. Legalábbis szeretnek engem olyannak, amilyen vagyok és nem akarnak egy másodpercig sem megváltoztatni. Kenny, Dixx, Lily, Margó, Boszi, Ati, Sátánka, Köki, Neko, hogy csak azokat említsem, akikkel a legtöbbet találkozom. Köszi mindent, szeretés van! És persze a régiek: Ikrem, Répy, Vuk, Flex, Ida, Ági, Lexi, Gabi Mami, Heni, Klau, Niki, Ági, Vera, meg úgy mindenki.
Hogy ezek után mi lesz? Még én sem tudom. De ha már megvetettem a lábam Pesten akkor maradok is itt. Hogy a Mekiben-e? Vagy inkább előre megyek, hogy megvalósítsam azt a bizonyos álmot a kávézóról? Ki tudja... De végül is... Jöhet egyik után a másik, fiatal vagyok még... Egy biztos: ezek után is feltűnök majd itt-ott nagy szőke hajjal, vörös rúzzsal, cidert iszogatva valami buliban. Munkás hétköznapokon (meg hétvégén is ugyebár) pedig kint az M3-as autópályán, a Szilas pihenőnél a Mekiben.
Ígérem, a következő írásomra nem kell egy évet várnotok, puszi! :*

"We built this city, we built this city on ock 'n oll..."