Hello, 2024!

Üdv újra mindenkinek és ezúton is kissé megkésve, de boldog 2024-et kívánok! Igazság szerint terveztem, hogy év végén összekaparok egy kis összefoglalót 2023-ról, de némi technikai probléma közbeszólt. Egész pontosan kb. egy hónapja megadta magát a laptopom töltője és csak ma sikerült újat szereznem. De vágjunk is bele...

Hogy igazán mit vártam az évtől, azt nem tudom, bár elég optimistán álltam hozzá. Vagy inkább úgy, hogy volt pár előzetes tervem, de azon kívül lesz, ami lesz alapon vágtam neki. És a terveim nagy része, amúgy be is jött. A legjobb hónapom egyébként a május volt, konkrétan egy hónapon át ünnepeltem, hogy 33 éves lettem. Hahaha... Lehet, hogy lassan már vén nyanyának számítok, de lélekben nem is tudom... Valahol a 19 és 27 közt... De nem is zavar igazából. És persze ott volt az egész év számomra legjobban várt eseménye, a május végi Mötley Crüe és Def Leppard koncert. És igen, ki merem jelenteni, egy álom vált valóra, hogy két ilyen legendás bandát élőben láthattam. Persze ez tényleg megérdemelt volna egy amolyan igazi Annyi Minden Vár-féle beszámolót, de ugye ehhez tényleg össze kéne szednem magam fejben. Egyébként vannak rá terveim, hogy újraindítom azt a blogot és új dizájnnal, új beszámolókkal jelentkezem ott is. Hiszen nagyjából négy évig az életem szerves része volt és bevallom, időről időre hiányzik. Aztán ott volt a nyár... Aminek nagyjából a felét éjszakásként töltöttem, de szerencsére nem az egészet. Igen, ha van, amit utálok, az az éjszakás műszak. Még jó, hogy nappal nagyobb szükség van rám. :P És persze voltak nehéz időszakok is, aminek az utóhatásait még mindig érzem, de ha minden jól alakul, tavaszra azt is magam mögött hagyom. De azért minden jó, ha a vége jó, legalább a karácsony és az év utolsó napja is a tervek szerint alakult.

És hogy mit várok 2024-től? Sokat és semmit. Vagyis sok jót és semmi szarságot. Bár tudom, hogy utóbbit úgysem kerülöm el, akkora szerencsém sajnos nincs. Bár az talán már a javulás jele, hogy nem egy év telt el két iromány között, hanem csak egy fél. Szóval határozottan úgy érzem, alakul a dolog.

Végezetül pedig íme egy selfie, ami a szilveszteri bulin készült a 101 klubban. Igen, mosdós selfie, de egész alakos tükör ott van, én meg a teljes outfitről akartam képet.

Úgyhogy nincs más hátra, mint előre, fejjel a 2024-es évbe! Puszi, pacsi, ölelés

Kat

Annyi minden vár...

 Tíz évvel ezelőtt elindult valami. Kb. egy hónap gondolkozás után egy késő nyári napon útjára indítottam egy blogot, ahová addig megélt koncertélményeimet írtam le. Persze, már akkor is tudtam, hogy többet szeretnék ebből kihozni és így is lett. Az első néhány leírt emlék után sorban jöttek az éppen aktuális koncertélmények, beszámolók és egyre többen is olvasták. Ez lett az Annyi Minden Vár blog.

Hogy miért pont Annyi Minden Vár? Egy Hooligans dalról kapta a nevét a blog, ami egyébként az egyik személyes kedvencem a Bohémélet albumról. Úgy éreztem, legjobban ez a dal passzol a blog szellemiségéhez, meg kicsit az akkori lelkivilágomat is tükrözte. És mert az elején jó részt Hooligans koncertek beszámolóit írtam le, mivel elsősorban az ő koncertjeikre jártam. Idővel persze ez változott, hiszen elkezdtem másfelé is kacsintgatni. Aztán már eléggé bővült a lista, szinte minden hónapot úgy kezdtem, hogy tele voltam tervekkel. Ami vagy megvalósult, vagy nem...

Lényeg a lényeg, imádtam csinálni. De hat éve valami történt, amire én magam sem tudtam magyarázatot adni. Mikor Pestre kerültem, úgy hittem, fasza lesz, annyi koncertre megyek el, amennyire a meló mellett tudok és valamennyiről beszámoló is lesz. Aha... Csak aztán jött a pofára esés. Ugyanis a koncertre járás megmaradt és tényleg amit lehet próbálok összehozni, de a beszámolóírás már nem jött össze. Pedig többször is nekifutottam a dolognak, de sajnos valahogy mindig elakadtam. És ez mocskosul zavart és zavar a mai napig is, hiszen ez volt a fél életem. Az okát pedig talán abban látom, hogy melóban sokszor annyira lefáradtam, hogy egyszerűen képtelen voltam összeszedni a gondolataimat a beszámolóíráshoz. Pedig a telefonom tele van a koncertes fotókkal és az Instagram oldalam is. Tehát nem magával a koncerthajhászással hagytam fel, csak az írás már nem ment.

De így, hogy már most túl vagyok a tizedik évfordulón, egyre inkább azt érzem, hogy hiányzik a dolog. És egyre jobban. Persze, akinek csak említettem ezt a dolgot, mindenki biztatott, hogy tegyem meg, indítsam újra a blogot. Nos, a tervek fejben már léteznek, csak neki kell üljek. És ki tudja... Talán az indítástól eltelt tíz év múlva tényleg feltámad hamvaiból az Annyi Minden Vár. Szurkoljatok, hogy összejöjjön!

És persze: Boldog Szülinapot, Annyi Minden Vár blog!

Hello 2021!

 Sziasztok!

Kb. másfél év utan újra itt vagyok. Hogy miért vártam eddig? Talán fejben kéne rendet tennem hozzá, bár ez lehet sose jön össze. Ha belegondolok, mióta tizenévesen írni kezdtem, akkor se volt így, szóval a fene úgy egye meg az egészet, ahogy van.

Hogy eddig mik történtek velem, azt nagyjából a Facebook és Instagram bejegyzésekből ismeritek. Így inkább most a tavalyi évemre térnék ki. Az év eleje nagyjából úgy indult, mint előtte. Tervezgettem az évet, persze főleg azt, hogy hogyan is ünnepelném a 30. évemet. Meg ugye sort kerítettem pár koncertre is. Persze a híradókat lesve hallottam én is erről korona kórságról, de akkor ez még messze volt. Aztán március közepén beütött a bazdmeg. Először csak a rendezvénystop, ami kicsit kedvetlenné tett, de úgy gondoltam, ez csak átmeneti, majd visszaáll minden. Aha... Meg ahogy azt én elképzeltem. Aztán jött a bezárás, ami részben minket is érintett, mivel tavasszal csak a drive ment (igen, még mindig abban a Mekiben vagyok). Ricsi abban az időben egy időre kölcsön is ment másik étterembe, én maradtam. Ráadásul a beosztásunk is ellentétes volt, ő szinte mindig délutánozott, én meg sokat reggeleztem. Amivel amúgy nincs bajom (mármint a reggelezéssel), mert legalább utána szabad a délután. Így jött el a május. A szülinapomat végül egy egész napos csavargással ünnepeltem, illetve aznap délután még koccintottam egy a legjobb pasi barátommal, Kennyvel. Meg aztán később Ricsivel is itthon.

Közben persze a családomért is aggódtam, hiszen anyukám és tesóm munkahelyét még jobban érintette a bezárósdi, mint minket. Így jött el a nyár. Szerencsére ekkor újra kinyithatott minden, kezdtem én is úgy érezni, talán minden visszatér a normálisba. Még néhány koncert és egy nyaralás is belefért. Tesóm közben leérettségizett és összeszedett egy szakmát is, de azért még folytatta a sulit. Aztán jött az ősz. Először csak a maszk mindenhol, meló közben is, ami elinte rohadt irritáló volt, mára azt hiszem, megszoktam. Aztán a kijárási korlátozás. És most újra a bezárás, meg minden. Lassan azt érzem, kezdek begolyózni ettől, egyre jobban kezd hiányozni a régi életem. Ha nem is feltétlenül a koncertek (bár az hiányzik a legjobban), de azért néha moziba is elmennénk Ricsivel, vagy beülnénk az egyik kedvenc helyemre, a Cat Caféba. Vagy valami hasonló. De most kb. csak a vásárlás az egyetlen kikapcsolódás, vagy a csavargás. De az meg egy idő után már nem elég.

És most itt az új év és már ebből is eltelt egy hónap. Azt hiszem, nem csak én vagyok az, akinek már a töke tele ezzel vírus dologgal, de leginkább azzal, ami ezzel jár. Ezért is írtam ki Szilveszterkor azt, hogy élhetőbb évet kívánok mindenkinek.

De hogy ne csak a nyafogásból álljon ez a kis iromány, nézzük az előnyöket. Mikor beállt a tél, rájöttem, hogy a maszk simán jó orrmelegítőnek, plusz eddig a tél folyamán kevésbé voltam megfázva. Szóval ha valamikor is vége lesz ennek a szarnak, valószínűleg megtartom a maszkokat téli ruhadarabnak. És talán még a kicsit több szabad időt tudnám hozzátenni, amit talán most már tényleg tudnék írásra fordítani.

És végezetül: Hogy mit várok 2021-től? Elsősorban azt, hogy talán végre minden visszaáll a normálisba. Hogy végre maszk és korlátozás nélkül lehessen menni mindenhová. Illetve magam részéről azt, hogy sikerül újra elnidítanom a koncertbeszámolókat az Annyi Minden Vár blogon, akkor valahogy akadt el, mikor öt éve megváltozott az életem. Mint ahogy ez a blog is. Nem ígérek semmit, de amint tudok, igyekszem majd írni.

Puszi, pacsi, ölelés: Kat Glamdoll

Nehezebb, mint gondoltam...

Mármint visszatérni az íráshoz. Ugye augusztus végén megígértem, hogy kicsit sűrűbben jelentkezem majd új beszámolókkal és egyéb dolgokkal. Ehhez képest megint egy rakás beszámolóval vagyok lemaradásban.
Persze most gyárthatnám a kifogásokat ezerrel, hogy miért nem voltam képes leülni a gép elé és írni, de minek... Meg ugye könnyű a munkára fogni... De az igazság az, hogy sokszor tényleg semmi erőm és energiám még írni is, annyira elfáradok agyilag... Bár épp jelenleg szabadnapos vagyok.
Vagy mondhatnám azt is, hogy kiégtem. De ez is csak részben van így. Mert azt veszem észre magamon, hogy közben folyamatosan tele vagyok ötletekkel, csak úgy zsong a fejem a sok írnivalótól, de valamiért soha nem jutok el odáig, hogy le is írjam. Ezt a kis bejegyzést is hónapokba telt megírni.
Koncertek, beszámolók? Hajajj... Ez egy külön story. Ugyanis meló végére általában olyan állapotban vagyok, hogy örülök, ha ledőlök aludni... A szabadnapomon meg ugyancsak inkább a döglést választom.
Ám most azt hiszem, tényleg itt az idő, hogy mindent újrakezdjek. Mert igen, kurvára hiányzik az, hogy visszaüljek a monitor elé és kiírjak magamból mindent, amit szóban nem mindig sikerül elmondani. Legyen az egy koncertélmény, egy hétköznapi kis történet, vagy éppen egy adott téma, amiről nekem is megvan a saját kis véleményem.
Ha a naptárra nézek, azt látom, hogy már megint egy év telt el két írás közt és nem sikerült betartanom az ígéretem. Bár amíg ez a politikusoknak sem megy, akkor én minek stresszelek... Újabb ígéretet viszont már nem teszek, mert félő, hogy az is így végzi. De azért megpróbálom...

Megvan!

Szülinapom után egy kicsit eltűntem, de azért Facebookon fellelhető voltam. Na jó, az ajándékba kapott bor is megtette a hatását... Mindenesetre nagyon örültem, hogy annyian felköszöntöttek, amennyien. De talán a legjobban annak a videónak örültem, amit Répytől kaptam, a közös képeinkből, hozzá az egyik kedvenc dalommal (Hooligans - Annyi minden vár)
Na de most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy még május 12-én túlestem a már említett pótvizsgámon, ami miatt kénytelen voltam kihagyni a szülinapi bulizást (vizsgadíj). De hétfőn kaptam egy SMS-t a sulitól, hogy sikerült a vizsgám. Mondanom se kell, hogy ez azóta is kihat a hangulatomra. Igaz, sokat erre sem tanultam, meg miközben írtuk a dolgozatot, állandóan segítettünk egymásnak. De a fontos az, hogy megvan. A bizonyítványra még várni kell egy kicsit, majd szólnak, mikor mehetek érte. És onnantól hivatalosan is bérügyintéző vagyok.
De ha már végleg vége a sulinak, szóljon most Alice Cooper ideillő dala, a School's Out...

Nem mindig megy minden simán....

Ahogy ezt ma is tapasztaltam. Ugyanis felhívtam a Perfektet (sulim) megérdeklődni, hogy mi lett a vizsga eredménye. Nos: A gyakorlati rész, vagyis a gépi könyvelés, az adóbevallás és a bérszámfejtés jól sikerült, ám a bérügy elméleti része és a TB nem. Konkrétan megvágtak. Mondjuk sejtettem, hogy nem valami jó, talán ott bujkált bennem az is, hogy a TB írásbeli nem sikerül. De a bérügynél jobb eredményre számítottam. Mindegy, májusban pótvizsga. Ja meg 20-án szóbeli, azon nem kéne elhasalni. Magam részéről, amit tudok, meg is teszek az ügy érdekében. Csak előbb még borulni fog a bárpult, az asztal, a szék, meg én is. Merthogy Hooligans Valentin buli a Barba Negrában, hagyományt teremtve, már a 3.

Hogy aztán mi lesz? Nos, babonából egyelőre nem csicseregnék el semmit, de ha minden igaz, a szülinapomig megvalósítandó Tervekből ismét kipipálhatok valamit.

Túl az írásbelin

Kedden túlestem a hónap első nagy megpróbáltatásán, az írásbeli és a gyakorlati záróvizsgán. Hol is kezdjem? Mondjuk rögtön ott, hogy be akartam érni reggel fél nyolcra, ám ebből lett öt perc késés. Ami miatt persze már csak az első sorban jutott hely a teremben. Na mindegy, puska nélkül is majd csak megy valahogy. Háromnegyedtől a szokásos adminisztráció, elkérték a személyinket, ülésrend stb. Aztán bejött az igazgató, elmondta a mondókáját és végül öt perc csúszással kezdtük a vizsgát, 8.05-kor.
Elsőnek a bérügy feladatlapot kaptuk meg, egyből beleestem fejjel. Az elméleti részét átlapoztam, ami kapásból eszembe jutott, azt beírtam, aztán a végére ugrottam, a számolós részhez. Arra van mindig a legtöbb pont, ha az megvan és jó, már majdnem kettes, a maradékot meg a többiből össze lehet szedni. Számolás megvolt, jöhetett az elmélet. Kb. a feléhez szerintem lövésem nem volt, mert a sokktól azt is elfelejtettem, amit tudtam. De már szóltak a nénik (vizsgafelügyelők) hogy negyed óra van még hátra. Amit tudtam, odafirkáltam és két perccel a vége előtt sikerült beadnom. Végre szünet, gondoltam. Oké, hogy kimentem a folyosóra, de az energiaitalomat csak félig sikerült meginnom, már mehettünk is be, mert kezdődött a TB vizsga. Na, ez már jobban feladta a leckét, mint a bérügy, de egye fene, megcsináltuk.
Miután beadtam a feladatlapot, egy hosszabb szünetünk jött a gyakorlati vizsgák előtt. Meg végre lett időnk bekapni pár falatot. Leraktam a cuccom a gépteremben és leszaladtam kajáért. Igaz, mire visszaértem, alig volt időm megenni, mert már kezdődött a könyvelős feladat. Ettől nem igazán féltem, mert a tanárnőnk, akármilyen harapós is, gyakoroltatta velünk annyit a gépi könyvelést, hogy tudtam, ha nem is lesz tökéletes, de egy hármas talán megvan. Na persze mi is lenne, ha minden simán menne... Mikor belelapoztunk a feladatba, akkor láttuk, hogy a begyakorolt naplófőkönyv helyett pénztárkönyvbe kell könyvelni az egészet. Na, itt kiakadt a csoport, teljesen jogosan, de a tanárnőnk, aki még vizsga előtt bejött hozzánk biztatásképpen, mondta, hogy könyveljünk úgy, ahogy gyakoroltuk. Ez a rész még ment is, ám a végén a bérfeladást kontírozni is kellett. Háhh... Kösz, november óta a kontírszámok felét elfelejtettem, mert nem használtuk.
Szünetben bekaptam pár falat sütit, amit az egyik csoporttársam, Icus csinált (Isteni finom volt, össze is pusziltam érte) majd megint egy 5-10 perc után jött az adó feladat. Vagyis egy gépjárműadó meg egy SZJA bevallás elektronikusan, ezt meg pont a vizsga előtt egy-két nappal gyakoroltuk, szóval nem volt para. Annyira. Inkább az, hogy itt-ott belekavarodtam, mert nem voltam benne biztos, hogy jót írok. Mindegy, lett, amilyen lett.
Az utolsó feladat a gépi bérszámfejtés volt. Na, itt viszont mindenki a legjobbakat remélte, mert ezt alig tudtuk gyakorolni. Ahhoz képest, még én is meglepődtem magamon, mert ezt sikerült a leggyorsabban megcsinálnom. És még jó is lett. Mikor lementettem a feladatot és leadtam, elköszöntem a többiektől és leléptem. Itthon meg ágynak estem és a délután többi részét átaludtam.
És akkor az esélylatolgatás: A bérügy írásbeli részén szerintem átmentem (A nagyja pontokat összeszedtem számolásból). TB? Szerintem az, ami a leginkább rezgős. De reméljük a legjobbakat. A gyakorlatiaktól nem félek, szerintem jók lettek. Főleg úgy, hogy nem az ötösre játszottam, Így hát nincs más hátra, mint várni az SMS értesítést az eredményről és megcsinálni szóbelire az üzleti terv (vizsgadolgozat) védéséhez a prezit. Hajrá!

Tervek

Nos, akkor vágjunk bele. Ha már tervek: Szinte állandóan ötletelek, tervezek valamit, kivéve, ha éppen alszom. Van, hogy ez egy következő koncert, van, hogy csak a következő nap. És van, hogy egy ötletből terv lesz, amit aztán így, vagy úgy, de megvalósítok. Mint például a blogírás. De pont a mai napon, angolórán, unalmamban összegyűjtöttem azokat a terveimet, amiket május 13-ig (szülinapom) meg akarok valósítani. Íme hát:

1. Kialudni magam holnapra
2. Holnap megírni az angol modulzárót (Eddig ez a legkönnyebb)
3. Sikeres gyakorlati és írásbeli záróvizsga február 3-án.
4. Ott lenni a Valentin napi Hooligans koncerten (Szilveszter óta nem buliztam, már hiányzik)
5. Sikeres szóbeli záróvizsga február 20-án, amivel hivatalosan is vállalkozási- és bérügyintéző leszek (hú de keménynek hangzik)
6. Munkát találni (Lehetőleg nem 3-6 hónaposat és lehetőleg Békéscsabán, vagy Pesten)
7. Elköltözni az ősöktől
8. Teljes mértékben a magam úrnője lenni. (Ezt de hülyén fogalmaztam :P Mindegy, értitek)

Nos, eddig ennyi. Meg még ugye menet közben is beeshet ez-az, szóval azt hiszem, az a legjobb, ha nem görcsölök semmin. Bár addig megnyugodni sem tudok, míg mindezt meg nem valósítom. A vizsga miatt nem aggódom nagyon, a koncert majdnem biztos és már elkezdtem melót is keresni. Igaz, csak márciusi kezdéssel.
Harcra fel!