Ez a nap is eljött...

2015. május 13. Kőkemény negyed százada annak, hogy a békéscsabai Réthy Pál kórház egyik szülőszobájában felsírt egy alig ötven centis, alig három kilós, barna hajú, barnás-kékes szemű kislány. Igaz, akkor még az volt a legnagyobb gondom, hogy milyen barátságtalan körülöttem minden, meg hogy bassza a szemem a szülőszoba fénye. Ja meg hogy a szoros pólyában melegem van. Aztán teltek az évek, átestem néhány vidám, de leginkább rémálom szerű dolgon. Majd jött a gimi. Az a négy év, aminek a végére megtaláltam az utam. Aztán a többi néhány év, ami alatt felépítettem azt, akit most láttok. Külsőre-belsőre. Persze, így sem tökéletes, de dolgozom rajta.
És ha már eljutottam idáig, épp itt az ideje behúzni a féket és ünnepelni kicsit. Az ajándékba kapott üveg bort már kinyitottam és alaposan megcsócsáltam, szóval ha sok hülyeséget írnék, az azért van, mert üres gyomorra iszom. :D Nem tehetek róla, isteni bor.

A bor mellé meg jöhet némi zene. Csak a szokásos: Reckless Love, Santa Cruz, Mötley Crüe, Wildstreet, Hardcore Superstar. Vixen, Lita Ford, Joan Jett, Bon Jovi, Crashdiet, Billy Idol, Pretty Boy Floyd és igen... Hooligans. Mert "Visz a sors, kicsit gyors, de vagyok, aki voltam."
Most nem linkelem mindet, csak egy dalt. Azt, ami az első zenei emlékem még két-három éves koromból. Vagyis az első olyan zene, amire tisztán emlékszem akkorról. "What's Up?" by 4 Non Blondes.

Boldog Szülinapot, Kat! :)