Kiakadtam...

A most következő sorokat a harag íratja velem, szóval bocsánat, ha nem igazán lesz szalonképes. Mindegy, a billentyűzet eltűri. Szóval... Pont ma délután került a szemem elé egy cikk, amely címe szerint a 10 legnagyobb magyar zenei ízlésrombolót gyűjti össze. Na oké, eddig még nem is lenne vele semmi baj. Még azzal sem, hogy a kedvenc bandámat, a Hooliganst hozza az első helyre. Ízlések és pofonok. Ám az indoklás eléggé kibaszta nálam azt a bizonyos biztosítékot. Ugyanis tele van erős túlzásokkal és értelmetlen fikázással. Például egyenesen Kozsó bácsi teremtményeinek nevezni őket szerintem tényleg túlzás. Mondjuk aki példának nem is tudja tőlük felhozni, csak a Királylányt, és azt is csöpögős dalnak titulálva... Holott, ha egy kicsit is a szöveg mögé nézünk, talán talál mögötte az ember egy kis iróniát. Na mindegy. De azért a cikk írójától megkérdezném: Egyáltalán belehallgatott már a Hooligans első három albumába, vagy tudna sorolni még néhány dalt a legismertebbeken kívül? Olyat, amit csak azok ismernek, akik koncertre járnak (mint például én és a barátaim). Mert ha nem, akkor erősen ajánlanám neki, hogy vegye elő azt a bizonyos három albumot, meg menjen el egy koncertre, csak, hogy lássa, mi megy ott. Akkor talán nem írna ilyeneket.
Magam részéről egyébként már megszoktam, hogy ha azt mondom, szeretem a Hooliganst, húzzák páran a szájukat rá, hogy nyálas, meg tinilányoknak való, stb. stb. De nem érdekel, mert nekem a tinikoromat jelentik a Kánaán, Szenzáció, Vírus, Bohémélet és Privát Mennyország albumok. A koncertek pedig egy-egy remek alkalmat egy jó bulira és találkozni a barátaimmal. És pontosan ez az, amiért szeretem a Hooliganst. Ez a laza, bulis, életigenlő érzés, ami árad a zenéjükből mind albumon, mind élőben. Na, erről ennyit. A végén azért még hadd szóljon A vér nem válik vízzé, mert szerintem pont idevág: