Interjú - Heni és Ari

Throwback Thursday címszóval előbányásztam az Annyi Minden Vár blogról a kb. egy éve készített interjúmat, melynek alanyai kedves barátaim, Mórahalom, sőt egész Csongrád megye legnagyobb Hooligans rajongói, Judik Henrietta és Mohai Aranka, vagy ahogy ti is ismeritek őket, Heni (Henry) és Ari voltak. Akkoriban ünnepelték 100. Hooligans koncertjüket, ennek kapcsán beszélgettünk el Facebookon.

Kat: Sziasztok! Először is gratulálni szeretnék a most már több, mint 100 koncerthez! De Mikor és hol volt az első koncert? Meséljetek róla!
Heni & Ari: Nagyon szépen köszönjük szépen! 2005. július 10-én volt az első koncertünk városunkban, Mórahalmon. Én akkor még csak 10 éves voltam és a leghátsó sorban műanyag széken állva hallgattam végig a koncertet. Ari már akkor is fotózott 1-2-őt igaz a képek nem igazán sikerültek...

Kat: Tulajdonképpen hogyan lettetek Hooligánok?
Heni: Arival közösen imádtuk és hallgattuk max hangerőn 2003-ban a Királylányt, még videokazettára is felvettük, ezért pont jókor jött a mórahalmi koncert hiszen élőben is hallhattuk a kedvencünket. Nagyon megtetszett a zenekar így hát elkezdtünk járni a környékbeli koncertekre. Utána szépen lassan Csongrád és Bács-Kiskun megyét, majd egész Magyarországot célba vettük, azokat a helyszíneket, amiket meg lehet közelíteni busszal és vonattal. (2005-ben 1 koncerten voltunk, 2006 és 2009 között 4, 2010-ben 5, 2011-ben 21, 2012-ben 30, 2013-ban 29 koncerten voltunk, idén eddig 14 koncertet hooligánkodtunk végig)

Kat: Aki ennyi koncertet lenyom egy évben, azt nyilván felismerik. Mikortól érzitek azt, hogy felismernek a fiúk?

Heni & Ari: 2011. 09. 10. Albertirsát tekinthetjük annak, hiszen Zsolti akkor nevezett el Henrynek és a többiek is igazából azóta ismernek ránk az első sorban...

Kat: A sok koncert nyilván hozott néhány barátságot. Vannak koncerten megismert barátaitok? Ha igen, kik ők?

Heni & Ari: Szerencsére az ország minden területén vannak ismerőseink és barátaink is, akikre mindig mindenben számíthatunk és Ők is ránk. Neveket nem említenénk, mert olyan sokan vannak, hogy senkit se szeretnénk kihagyni.

Kat: Melyik a kedvenc Hooligans dalotok/albumotok?

Ari: Kedvenc dal: Egyetlen, amit már sajnos nem játszanak a koncerteken. Kedvenc album: História.

Heni: Kedvenc dal: nincs konkrét, de pl.: Eljátszott gyémánt, Küzdj az álmodért, Királylány, Ringass el... Kedvenc album: a Bohémélet nagy kedvencem, de a Privát Mennyországot is nagyon szeretem.

Kat: A koncerteken időnként történnek emlékezetes dolgok. Van ilyen storytok? Elmesélitek?

Ari: A méhkeréki koncert nagyon bejött amikor "egy lány" az "akad aki térdel"-nél a dekorációnak szánt cukkinit felkapta...

Heni: A makói koncert számomra emlékezetes volt, mert Csipa akkor énekeltetett meg, azóta megfogadtam, hogy soha többet, mert bűn rossz a hangom kihangosítva. :D Valamint azt szeretjük, amikor a Srácoknak is nagyon jó a hangulatuk pl. Csipa cigánykerekezik vagy dobol, Zsolti és Tibi sokat mosolyog és bolondozik, Endi énekel stb. De a legeslegjobb emlékünk: 2014. 06. 21. Vértesszőlős 100. koncertünk ünneplése.

Kat: Az biztos, hogy mindenképpen emlékezetes volt. Egyébként szoktátok olvasni az Annyi minden vár blogot?

Heni & Ari: Igen, mindig olvassuk, mert jó érzés újra átélni a Veled közös koncerteket

Kat: Ahol mindig történik valami. :D És végül: Mit üzentek a blog olvasóinak?
Ari: Szeretnék még nagyon sok koncertet végig hooligánkodni a blog olvasóival az 1. sorban.
Heni: Megéri küzdeni az álmainkért, hiszen egyszer úgyis megvalósulnak...

Egy év után is köszönöm az interjút, remélem hamarosan újra találkozunk!

Pride - Büszkeség?

Nem véletlen a kérdőjel. Tudtommal ma van a Budapest Pride, vagy ahogy sokan ismerik, a melegfelvonulás. Nos, erről szól a mai kis bejegyzésem.
Talán kicsit sablonosnak tűnk, de nekem tényleg az égvilágon semmi bajom nincs azzal, ha valaki a saját neméhez vonzódik. De ugyanakkor nem támogatom a Pride-ot sem. Megmondom, miért: Szerintem több kárt csinál, mint hasznot. Úgy értem, ez a színes, feltűnő stb. cuccokban táncolás a kamionon, miegyebek. Mert sajnos az emberek nagy része sajnos lusta tájékozódni, utánanézni-olvasni a dolgoknak és így természetes, hogy ezzel fogja azonosítani a teljes meleg társadalmat. Ez pedig végtelenül káros. Legalábbis én úgy látom, hogy ez a vonulás az egyik oka annak, hogy az emberek undorítónak tartják a melegeket.
A leszbikusok helyzete pedig még inkább elkeserítő. Egyrészt, mert nem felelnek meg a klasszikus női szerepnek. Vagyis főző-mosó-takarító anyuka szerepének. Mondjuk ennek néhány hetero nő sem, de őket egyszerűen csak önző fapinának tartják. A másik az, hogy a pornón élő férfitársadalom nagy része nem is tekinti végleges állapotnak, ha egy nő a saját neméhez vonzódik. Értem ezalatt azt, hogy a leszbikus csajokat már egyből hármas menetre invitálják. Vagy csak azzal a dumával jönnek, hogy "biztosan még nem dugták meg rendesen". Na, ettől aztán még bennem is felmegy a pumpa. Annyira tipikus... Minden pasi azt hiszi magáról, hogy neki aztán olyan világmegváltó fasza van, hogy attól minden leszbikus nő "megtér". Hát nem. Miért nem lehet elfogadni, hogy ez végleges és megváltoztathatlan dolog?
De tulajdonképpen mindenkinek a szíve joga eldönteni, hogy vonul-e, akár meleg, akár szimpatizáns. Az viszont biztos, hogy én nem támogatom a Pride-ot. Színtiszta provokáció és mint azt fent leírtam, még végtelenül káros is. Helyette inkább küldök nektek egy Queen és egy Adam Lambert dalt, hallgassátok szeretettel:

Turkáló - Ciki, vagy sem?

Az éjszaka kaptam Ask.fm-en egy kérdést, hogy az egyik képen Converse tornacipő van-e rajtam. Nem, nem Converse, még két éve vadásztam egy turkálóban. Igaz, azóta már széttapostam két év alatt. Majd nem sokkal utána jött a másik kérdés, hogy szerintem gáz-e, ha valaki turkálóban vesz ruhákat, mert ő is ott szokott. Nos, ezt akarom most bővebben kifejteni.
Szerintem abszolút nem gáz, ha néha benéz az ember egy-két turkálóba. Például nekem a ruháim 85%-a onnan származik. Sokszor nemcsak éppen divatos, de totál egyedi és különleges darabokat lehet találni a ruhakupacok közt, a pláza ár töredékéért. Sőt, még márkás cuccokat is. Vagy kamumárkásat. Már akinek ez számít, mert nekem aztán rohadtul nem. Nekem az számít, hogy első ránézésre, vagy próbára tetszik-e magamon az adott ruhadarab. Persze itt is vannak szempontok, amit érdemes figyelembe venni, ha már alámerül az ember a ruhakupacok közt. Az egyik jó tanács, hogy puhatoljátok ki, mikor van árucsere. Na, akkor, vagy utána egy nappal érdemes menni, mert akkor nagyobb eséllyel talál az ember olyan cuccot, amit később boldogan fog viselni. Később meg már úgyis elkapkodják a jobbját. Sok helyen ezért van az, hogy két árucsere közt naponta fokozatosan csökkennek az árak.
Hallottam már olyanról is, hogy gazdagabb nők, akik megtehetnék, hogy akár mindennap valami plázában vásároljanak, azt csinálják, hogy vesznek a turkálóban néhány cuccot, aztán varrónő gondjaira bízzák, hogy alakítsa át olyanra, amilyenre ők szeretnék. Ennek okát abban látom, hogy a plázákban nagyrészt csak az aktuális divatnak megfelelő "egyencuccokat" találni szinte minden boltban. Épp ezért nem igazán szeretek én se ott vásárolni. Mert fontos az egyediség. Egyébként ilyen esetben egy varrónő ismerős, vagy valaki, aki ért hozzá, előny, hiszen ha a "turis cucc" valamiért mégsem tökéletes, kis ráfordítással azzá tehetjük.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy a pláza felejtős, például fehérneműt venni én is ott szoktam. Inkább azt mondom, hogy járjunk nyitott szemmel "shoppingolni" és "turizni". És ne sajnáljunk a dolgok (jelen esetben a kupac) mélyére ásni. Mert lehet, hogy éppen ott találjuk meg amit kerestünk. Vagy azt, amit egyszerűen nem bírunk ott hagyni.
És néhány kép, bizonyítandó, hogy igenis néhány turi valóságos kincsesbánya:

Remélem, meggyőztem mindenkit, hogy turkálóba járni abszolút nem gáz.

Ezúttal rólam írtak

Méghozzá Flex Hartzler. Miután megjelent itt a blogon a róla írt kis szösszenetem, Flex megkeresett Facebookon. Egy kis bevezető után rögtön előjött a farbával, hogy benne lennék-e egy interjú cikkben. Mivel már láttam a Martin L.A.-ről készített cikkét, így természetesen belementem a dologba. Két nap kérdezz-felelek után megkaptam a nyers változatot, amin persze még itt-ott javítottunk közösen. Mikor a szöveg megvolt, már csak a képekről kellett egyezkedni. Mivel csak három kép mehetett a cikkbe, így eléggé gondolkodóba estem, melyik legyen a szerencsés. De aztán az is meglett.
A hetekig tartó Facebook chatelés eredménye pedig múlt csütörtöktől (június 25) olvasható az Oberon Magazin oldalán. De most linkelem de is. Kattintsatok és olvassátok:

A koncerthajhász blogger

"Streamline Queen... Kell ennél több?!"

Személy szerint nekem nagyon tetszik, és nem csak azért mert rólam íródott.

Kiakadtam...

A most következő sorokat a harag íratja velem, szóval bocsánat, ha nem igazán lesz szalonképes. Mindegy, a billentyűzet eltűri. Szóval... Pont ma délután került a szemem elé egy cikk, amely címe szerint a 10 legnagyobb magyar zenei ízlésrombolót gyűjti össze. Na oké, eddig még nem is lenne vele semmi baj. Még azzal sem, hogy a kedvenc bandámat, a Hooliganst hozza az első helyre. Ízlések és pofonok. Ám az indoklás eléggé kibaszta nálam azt a bizonyos biztosítékot. Ugyanis tele van erős túlzásokkal és értelmetlen fikázással. Például egyenesen Kozsó bácsi teremtményeinek nevezni őket szerintem tényleg túlzás. Mondjuk aki példának nem is tudja tőlük felhozni, csak a Királylányt, és azt is csöpögős dalnak titulálva... Holott, ha egy kicsit is a szöveg mögé nézünk, talán talál mögötte az ember egy kis iróniát. Na mindegy. De azért a cikk írójától megkérdezném: Egyáltalán belehallgatott már a Hooligans első három albumába, vagy tudna sorolni még néhány dalt a legismertebbeken kívül? Olyat, amit csak azok ismernek, akik koncertre járnak (mint például én és a barátaim). Mert ha nem, akkor erősen ajánlanám neki, hogy vegye elő azt a bizonyos három albumot, meg menjen el egy koncertre, csak, hogy lássa, mi megy ott. Akkor talán nem írna ilyeneket.
Magam részéről egyébként már megszoktam, hogy ha azt mondom, szeretem a Hooliganst, húzzák páran a szájukat rá, hogy nyálas, meg tinilányoknak való, stb. stb. De nem érdekel, mert nekem a tinikoromat jelentik a Kánaán, Szenzáció, Vírus, Bohémélet és Privát Mennyország albumok. A koncertek pedig egy-egy remek alkalmat egy jó bulira és találkozni a barátaimmal. És pontosan ez az, amiért szeretem a Hooliganst. Ez a laza, bulis, életigenlő érzés, ami árad a zenéjükből mind albumon, mind élőben. Na, erről ennyit. A végén azért még hadd szóljon A vér nem válik vízzé, mert szerintem pont idevág: