Február 20-án a szóbeli vizsgával véget ért az a kilenc hónap, melynek során a békéscsabai Perfekt, megpróbált belőlünk vállalkozási- és bérügyintézőket faragni. Több-kevesebb sikerrel. Elég érdekes egy nap volt, gondoltam, megosztom veletek.
Kezdődött az egész azzal, hogy reggel futottam egy sort a fél nyolcas buszhoz, mert attól féltem, hogy késésben vagyok. Ja, igen, tűsarkúban. :D Mert ha már vizsga, akkor csak kiöltöztem kicsit. Mire odaértem a Perfekthez, meg kiderült, hogy még korán is érkeztem. Na nem baj, jól van ez így is. Még vizsga előtt bejött hozzánk az igazgató és a vizsgabizottság egy negyedórás mondókával, aztán ha jól emlékszem, olyan kilenckor kezdődött a vizsga. Kétfelé osztottak minket annyiból, hogy négyen tételt húztak, négyen meg üzleti tervet védtek. Nem akartam az elsők közt menni, úgy voltam vele, hogy inkább a középmezőnyben megyek. Sokat erre sem tanultam, de reméltem, hogy valami jó tételbe húzok, amiről lehet dumálni. Végül úgy a harmadik kör táján úgy döntöttem, bemegyek. Sikerült úgy belehúznom a tételbe, hogy még beszélni is tudtam róla valamennyit, szóval lekuporodtam hátra és ami eszembe jutott, azt leírtam. A lapnak csak a felét írtam tele, de úgyis az a lényeg, hogy fejben mi van. Végül odaültem. Azt közöltem előre a vizsgabiztossal, meg az egyik tanárommal, hogy kicsit nyekergős lesz a hangom, de amit tudok, elmondom. A tételem egyébként a munka díjazásáról, meg az idő- és a teljesítménybér közti különbségről szólt, utóbbira tereltem végül a szót és majdnem mindig visszakanyarodtam oda. Mindegy volt, csak mondjak valamit róla. Végül mondták, hogy köszönik, elég, úgy néz ki, megvan.
Megkönnyebbülten jöttem ki a teremből, majd egy kis szusszanás után beálltam a másik terem elé, ahol az üzleti tervet kellett védeni. Ettől nem paráztam nagyon, főleg, mert ott volt pendriveon a prezim puskának. Mikor bementünk a terembe, kézhez kaptuk a kinyomtatott üzleti tervünket, hogy lapozzuk át felkészülés gyanánt. Még jó, hogy gyorsított vizsga volt és nem kellett felolvasni az egészet, csak bemutatni a prezi segítségével. Én egyébként egy dark ruhaüzletről készítettem üzleti tervet (A két vizsgafelügyelő enyhe sokkot is kapott a háttérképtől), arról meg amúgy is tudok beszélni, mert imádom az ilyen öltözködést. Végül úgy kb. a prezi 6. diájáig jutottam, azt mondták, köszönik, megvan. Még szerencse, a pénzügyi részről nem nagyon tudtam volna dumálni.
Miután visszamentem a gyülekezős terembe, lehuppantam a helyemre kifújni magam. Közben Icus és Adri elkezdtek mindent és mindenkit fotózni, hogy megörökítsék az utolsó napot. A mókából én se maradtam ki, csak pózolás előtt még a szájfényt lecseréltem vörös rúzsra. Miután mindenki levizsgázott, újra összegyűltünk abban a teremben, ahol tételt húztunk és jött a bizonyítványosztás. Igaz, csak a csapat egy része kapta meg átmenetileg a bizonyítványát, mert még fel kell küldeni az összeset Pestre valamiért, aztán úgy vissza. Mi meg, akiknek nem jött össze az írásbeli, vagy a gyakorlati... Majd májusban pótvizsga. Most azért beadtam a jelentkezési lapot a pótvizsgára.
Miután a vizsga hivatalosan is véget ért, az egész csapat útnak indult és átmentünk a Halászcsárdába, bankettet tartani. Leültünk a nagy asztalhoz, és elsőnek is mindenki kért valami ihatót. Mikor az megérkezett, ha jól emlékszem, Icus mondott egy tósztot, ami után koccintottunk. Ernával egy ideig gondolkoztunk rajta, mit kéne enni, végül Dia és Erika mondták, hogy négyen üljünk össze és rendeljünk egy Csárdatálat, mert az úgyis 4 személyes. Na igen, csak mikor kihozták, akkor lestünk elég nagyot, olyan mennyiségű kaja volt rajta. Mivel elég éhes voltam, úgy gondoltam, bírok én enni. Főleg, miután előkerült egy üveg bor is. amit így csoportilag ittunk. Elég jó bor volt, gyorsan megéreztem a hatását. A kaja ellenére is. Na jó, nem szépítem, enyhén sikerült becsípni, főleg úgy, hogy még egy Jack-kólát is leküldtem. Szerintem az egész tanfolyam alatt nem nevettünk annyit, mint akkor, mert addigra már mindenkiből dőlt a hülyeség. Legalábbis, aki maradt, mert közben mindenki szép lassan elszivárgott, ahogy ment a busza-vonata.
Valahogy öt óra után lehetett, mikor egy csapatba verődve elindultunk a buszállomáshoz, Heni, Erika, Piroska, Dia, Krisztián, Erna meg én. Útközben is beszélgettünk, meg nevettünk, illetve hát én kihúztam magam ez alól, mert elég fáradt voltam és szörnyen fájt a lábam a magassarkútól. De azért így is eljutottunk a buszállomásig. Meg aztán még haza is. Itthon meg várt az ágyam.
Hát vége... Kilenc hosszú hónap után eljutottunk oda, hogy végigvergődve együtt jó néhány akadályon nem csak egy összedobált csoport lettünk, hanem CSAPAT. Természetesen tartani fogjuk a kapcsolatot, vagyis remélem. És bármi lesz is, az én emlékeimben tuti ott maradtok!
Egyszóval KÖSZÖNÖM az elmúlt hónapokat, meg, hogy elviseltétek a hülyeségem! Igaz, hogy május 12-én még pótvizsga, de az is meglesz.
