Miss World - Novella

Ezt a novellát úgy másfél évvel ezelőtt írtam. A Back And Pink blogomon is fent volt, de mivel azt priváttá tettem, gondoltam, megosztom Veletek itt is. Ajánlott zene az olvasáshoz: Hole - Miss World. Íme:

Miss World

Ott állt a színpadon, körülötte huszonnégy másik lány. Mindannyian gyönyörűek voltak, csodálatos frizurával, elegáns sminkkel és estélyiben, ami kiemelte sok tinilány által irigyelt szép, karcsú alakjukat. Készségesen mosolyogtak az őket árgus szemekkel figyelő zsűri, a közönség és a kamerák felé. A harmadik és a második helyezettet már kihirdették, ők már a színpad elején álltak. Lopva rájuk nézett. Ők is ugyanazért vannak most itt, mint ő. Ők már helyezést értek el, a harmadik és a második helyet. De még a győztes hátravan. Az pedig bárki lehet.

- Az idei Miss World pedig nem más, mint... - bontotta fel a győztes nevét rejtő borítékot a műsorvezető.

Dobpergés hallatszott, a lányok szíve pedig ugyanezt a ritmust kezdte verni. Most kiderül, hogy a hónapokig, talán évekig tartó küzdelem vajon most célt ér - e. Ő is érezte: Ami most történik, mindent örökre megváltoztat.

És akkor kimondták a nevét. Egy pillanatra azt hitte, nem jól hall, de ekkor eljutott a tudatáig: Ő a győztes, a legszebb. Felért a csúcsra. Ekkor könnyek szöktek a szemébe és a kitörő sírással küszködve lépett a színpad elejére. Vele szemben tapsoló, éljenző tömeg állt, vakuk villogtak folyamatosan. Ám amint a mikrofont elé tartották, a síráskényszer egy pillanat alatt elszállt. Könnyek nélkül köszönte meg a díjat mindenkinek, aki támogatta őt. Odalépett hozzá a tavalyi győztes, hogy átadja a koronát. Ahogy az egykori királynő a fejére tette a koronát, majd odahajolt hozzá, hogy megpuszilja, a fülébe súgta:

- Semmi sem ugyanaz többé…

- Tudom - felelte halkan az új királynő.

A kezébe adtak még egy hatalmas csokrot, majd a két udvarhölggyel összeálltak és pózoltak a fotósoknak. Bátran nézett farkasszemet a kamerákkal, az őt ünneplő tömeggel. Hiszen egész életében készült rá. És most itt van, amiről rengeteg hozzá hasonló lány csak álmodhat.

Ahogy lesietett a színpadról, rögtön lerohanták a riporterek. Nem volt kedve hozzájuk. Néhányuk kérdésére válaszolt, majd szerencséjére az egyik testőr és a menedzsere elvitték az öltöző felé. Ott már várta a többi lány. Gratuláltak neki mindannyian, volt aki szívből, volt aki csak udvariasságból. De nem baj, így kerek a világ. Még egyszer végignézett rajtuk. Ők már az estét záró exkluzív partyra készülődtek, ahol természetesen neki is ott kellett lenni.

- Brett kérlek, kísérj fel a szobámba - súgta a testőr fülébe.

- Hová mész Michelle? - kérdezte az anyja és egyben a menedzsere.

- Csak a hotelszobámba. Kell egy pár perc nyugi. - felelte röviden.

- Értem. Menj csak.

A testőr felkísérte a szobája ajtajáig, de mielőtt bement, elküldte őt is. Senkit nem akart a közelében tudni. Belépett a hotelszobájába. A szobalányok napközben bevetették az ágyat, más nem változott. Legalábbis a szobában. Körülnézett. Minden ugyanaz, mint reggel volt. Csak ő nem. Valami történt. Valami, ami miatt már soha többé nem lehet az a lány, aki előtte volt.

Belenézett a tükörbe. Más talán egy gyönyörű fiatal lányt látott volna estélyiben, kisminkelve, belőtt frizurával, akit most választottak a világ legszebb nőjének. De ő csak nézte a tükörképét és a könnyei áztatták az arcát. Ahogy letörölte, elkenődött a sminkje, amit előtte hosszú percekig készítettek. A fejéhez nyúlt, hogy levegye a koronát, ám ahogy kihúzta a hajából, gyönyörű kontya is szétcsúszott. A kezében tartotta és nézte. Nézte, és visszagondolt arra az útra, amin idáig jutott. Eszébe jutott az apja, aki igazából soha nem volt vele, mert amint tudott, lelépett. Az anyja, akitől mindig azt hallgatta, mennyit küzdött azért, hogy ő idáig jusson. Holott talán ez nem is igazán az ő álma volt, hanem az anyjáé. A barátai, akik most talán a tévében nézték őt. De az is lehet, hogy éppen valahol máshol vannak. Talán a régi parkban bandáznak. Vadak, szabadok, élvezik az életet. A fiú, akit szeretett és aki talán nem csak a külső szépségét szerette benne. De nem lehetett vele. Az anyja szerint csak hátráltatta volna a karrierjét.

És itt van ő, ennek az útnak a végén. Mindene megvan, amiről más lányok csak álmodnak: Pénz, siker, csillogás, címlapok. Ám egyvalami nincs, azt elvesztette. Hogy hol, már ő maga sem tudta. Talán még a legelején, mikor belevágott. Talán útközben. De az is lehet, hogy éppen ebben a percben vesztette el. Az esélyt egy boldog életre.

Ahogy farkasszemet nézett a tükörképével, újra maga előtt látta azt az őrült tinit, azt a vadóc, nagyszájú, szabad, magabiztos lányt, aki évekkel korábban volt. Görcsös, szorító fájdalmat érzett a mellkasában. Tudta, csak egy módon csillapíthatja. Elővette a bőröndjét és keresgélni kezdett benne. Végül megtalálta azt, amit keresett. Egy kis doboz, tele fájdalomcsillapítóval, amit a fél évvel korábbi vállsérülése miatt kapott. Levette a tetejét. Egy egész doboznyi tabletta volt benne, pont elég.

Eltette a bőröndöt, majd az ágyra ült. Közben ismét szembe találta magát a tükörképével, ami mintha most önálló életre kelt volna, olyan nyugodtan mosolygott vissza a lányra. A lány pedig ugyanolyan nyugalommal ült az ágy szélén, ahogy egyesével bevette a tablettákat. A dobozra ugyan rá volt írva, hogy csak naponta egyet lehet bevenni, de ez akkor már nem számított. Mint ahogy az sem, ami lent várt rá. A minibárból már korábban kivett egy üveg Jack Danielst. Lecsavarta a kupakot és beleivott. Úgy érezte, égeti a torkát, de mégis olyan édes volt számára. Nem telt sok időbe és megitta az egészet. Már érezte a gyógyszerek és az ital együttes hatását, de elbotorkált a minibárhoz és elővett egy másik üveg Jacket. Ezt is meghúzta. Érezte, ahogy egyre inkább hatalmába keríti a csalóka mámor, mely még így is jóval őszintébb, mint az a világ, ami kint várja. Az ágy szélén ült, vele szemben a tükörképe. Szembenézett vele, még egyszer. A gyönyörű sminkje szétkenődött, haja tincsekben lógott, ám a kezében még mindig ott volt a királynői korona. Ekkor elmosolyodott.

- Live Through This, Miss World! – nevetett fel keserűen, majd megitta az utolsó korty Jacket és az üveget a tükörbe vágta. Már nem érdekelte, ki hallotta a csörömpölést. Számára megszűnt a világ. Feltette a koronát és elfeküdt az ágyon.

-Michelle! - kopogott az ajtón a menedzser. - Mindenki csak rád vár! Michelle, nyisd ki! Hallod?! Kislányom, ha nem nyitod ki, betöröm!

Ám nem jött válasz. Az anya elővette a telefonját és felhívta lánya testőrét. Ahogy ő megérkezett, együtt törtek be a hotelszobába. A királynő ott feküdt az ágyon, estélyiben, koronával a fején. Holtan.

Ajánló - Vuk, a Vad Negyed lánya

Ebben a kis bejegyzésben szeretnék egy olyan valakit bemutatni, aki rengeteget jelent nekem. Nem csak, mint író, hanem, mint barátnő és lelki társ. Ismerjétek meg Vikit, vagyis Vukot.
Úgy öt évvel ezelőtt ismerkedtünk meg Facebookon, mint Hooligans rajongók. Eleinte még úgy nem nagyon beszélgettünk, de ott voltunk egymásnak az ismerősök közt. Aztán valami történt. Egy kommentáradat folytatásaként elkezdtünk beszélgetni egymással, majd Viki elkezdett mesélni egy akkor készülő projektjéről, Hooligániáról. Mivel én már ekkor aktívan írtam, így véleményért egyszer elküldte nekem az akkor még félkész művet, amit én első olvasásra imádtam. Aztán szóba került más is. Aztán úgy alakult, hogy mindketten kicsit megzuhantunk lelkileg. De hol Facebook chaten, hol MSN-en megosztottuk egymással a bajainkat, bátorítottuk egymást. Végül Vuk részben az én hatásomra (megmutattam neki a Vadvirágot) átváltozott vadóccá. Azon bizonyos kaposvári Szilveszteren pedig végre személyesen is találkoztunk. Azta, de rég volt... De sosem felejtem el, ahogy felkaptam a hátamra és körbeszaladtam vele a téren. Aztán elvonultunk egy üveg boroskólával és a csillagos ég alatt dőlt belőlünk a hülyeség...
Később kicsit kevesebbet beszélgettünk ugyan, de a kapcsolat megmaradt. Aztán úgy két éve, Vuk elindította saját, Imák a Vad Negyedből címre keresztelt blogját. Ez egy utalás egyik kedvenc dalára, a Wild Side-ra, a Mötley Crüe-tól. És igen, az ő novellái is rendkívül komorak és sötétek, sőt néhol talán elmebetegnek tűnnek, de pont ez a jó bennük. Az írás mellett aztán 2013 őszén Vuk megalapította a Magyar Glam Rockerek Közösségét, hogy összegyűjtse a magyar glamstereket. Valamint tavaly elindult a Rockvilág.hu internetes rockrádióban saját, Glamblokk nevű műsora. Bár elég ritkán jelentkezik új adással (momentán leköti az érettségi), mégis jó móka hallgatni.
Íme néhány elérhetőség:
A blog, ahol Vuk novelláit olvashatjátok: Imák a Vad Negyedből
A glam közösség: Magyar Glam Rockerek Közössége
Vuk rádióműsorát itt hallgathatjátok: Rockvilág.hu
A Glamblokk Facebook oldala: Glamblokk - Rockvilág.hu
És végül Vuk Ask.fm oldala: Vuk
Az utóbbi másfél évben pedig ismét többet beszélünk Vikivel és már nagyon érik egy újabb találkozás.

Ajánló - Flex Hartzler

Most egy olyan fiatal író-költőt szeretnék bemutatni nektek, akit ugyan csak kb. másfél éve ismerek, de kivívta az elismerésemet. Ő Flex Hartzler.
Ha jól emlékszem, úgy 2013 őszén találkoztam először a nevével Facebookon, a Magyar Glam Rocker Közösség oldalán, melynek vezetője, Vuk mindkettőnkek nagyon jó ismerőse, sőt barátja. Nem emlékszem már pontosan, hogy is lettünk ismerősök, de arra igen, hogy Flex ajánlotta nekem az Oberon Magazint, ahová ő is rendszeresen ír. Kíváncsiságból elkezdtem olvasgatni a verseit és a cikkeit és azt kell mondjam, meggyőzött. A versei ugyan elsőre talán sötétek, horrorisztikusak, netán elmebetegnek tűnhetnek, de pont ettől jók. Mert másabbak, mint az én írásaim, amik elég vidám hangvételűek. Jó, tegyük hozzá, engem pont azért szeretnek, mert még ha össze is csapnak a fejem fölött a hullámok, akkor is megmarad az életkedvem. Ha máshol nem, hát az írásaimban.
Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, ITT olvashatjátok Flex bemutatkozását és a Magazin oldalán eddig megjelent írásait. Valamint lájkoljátok az Oberon Magazin Facebook Oldalát. Magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy bár Flex és én még személyesen nem találkoztunk, remélem mégis hamarosan sort kerítünk rá. Egy-két Somersby kíséretében. ;)

Megvan!

Szülinapom után egy kicsit eltűntem, de azért Facebookon fellelhető voltam. Na jó, az ajándékba kapott bor is megtette a hatását... Mindenesetre nagyon örültem, hogy annyian felköszöntöttek, amennyien. De talán a legjobban annak a videónak örültem, amit Répytől kaptam, a közös képeinkből, hozzá az egyik kedvenc dalommal (Hooligans - Annyi minden vár)
Na de most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy még május 12-én túlestem a már említett pótvizsgámon, ami miatt kénytelen voltam kihagyni a szülinapi bulizást (vizsgadíj). De hétfőn kaptam egy SMS-t a sulitól, hogy sikerült a vizsgám. Mondanom se kell, hogy ez azóta is kihat a hangulatomra. Igaz, sokat erre sem tanultam, meg miközben írtuk a dolgozatot, állandóan segítettünk egymásnak. De a fontos az, hogy megvan. A bizonyítványra még várni kell egy kicsit, majd szólnak, mikor mehetek érte. És onnantól hivatalosan is bérügyintéző vagyok.
De ha már végleg vége a sulinak, szóljon most Alice Cooper ideillő dala, a School's Out...

Ez a nap is eljött...

2015. május 13. Kőkemény negyed százada annak, hogy a békéscsabai Réthy Pál kórház egyik szülőszobájában felsírt egy alig ötven centis, alig három kilós, barna hajú, barnás-kékes szemű kislány. Igaz, akkor még az volt a legnagyobb gondom, hogy milyen barátságtalan körülöttem minden, meg hogy bassza a szemem a szülőszoba fénye. Ja meg hogy a szoros pólyában melegem van. Aztán teltek az évek, átestem néhány vidám, de leginkább rémálom szerű dolgon. Majd jött a gimi. Az a négy év, aminek a végére megtaláltam az utam. Aztán a többi néhány év, ami alatt felépítettem azt, akit most láttok. Külsőre-belsőre. Persze, így sem tökéletes, de dolgozom rajta.
És ha már eljutottam idáig, épp itt az ideje behúzni a féket és ünnepelni kicsit. Az ajándékba kapott üveg bort már kinyitottam és alaposan megcsócsáltam, szóval ha sok hülyeséget írnék, az azért van, mert üres gyomorra iszom. :D Nem tehetek róla, isteni bor.

A bor mellé meg jöhet némi zene. Csak a szokásos: Reckless Love, Santa Cruz, Mötley Crüe, Wildstreet, Hardcore Superstar. Vixen, Lita Ford, Joan Jett, Bon Jovi, Crashdiet, Billy Idol, Pretty Boy Floyd és igen... Hooligans. Mert "Visz a sors, kicsit gyors, de vagyok, aki voltam."
Most nem linkelem mindet, csak egy dalt. Azt, ami az első zenei emlékem még két-három éves koromból. Vagyis az első olyan zene, amire tisztán emlékszem akkorról. "What's Up?" by 4 Non Blondes.

Boldog Szülinapot, Kat! :)

Különcnek lenni életstílus?

Nekem legalábbis mindenképpen az. Hiszen, mint az sokan tudjátok, tökmindegy, milyen társaságban vagyok, valahogy mindig kilógok a sorból.
Régen elég sokat szenvedtem, mert az osztálytársaim szinte szó szerint kiutáltak maguk közül, pont azért, mert én más voltam, nem álltam be birkaként a sorba. A gyerekek és a kamaszok hihetetlen gané módon képesek viselkedni azzal, aki kilóg a sorból. Sokáig azt hittem, bennem van a hiba és próbáltam legalább részben olyan lenni mint ők, több-kevesebb sikerrel. Aztán egy késő nyár reggelen a tévét nézve megcsapta egy dal a fülemet. Először csak a refrén fogott meg, annak is a szövege: "Miért adjam el a lelkem? Sosem volt eladó Ha már rossz helyre születtem Miért lennék jó?" Azt tudtam, hogy a Sugarloaf egyik daláról van szó, ám, hogy melyikről is, az csak kicsit később lett számomra világos. Ez volt a Vadvirág. Nem kellett hozzá sok idő és teljes egészében felfedeztem a dalt. Egyre többet hallgattam, dúdoltam, énekeltem, a szöveg pedig szép lassan az életstílusommá vált. Elhatároztam, hogy ha már úgyis mindenki bolondnak tart, akkor már csak azért se leszek normális. Sokkal inkább különc, őrült, talán még extrém is, kívül-belül. Utóbb mégis inkább akkor jött elő, mikor 15 évesen felfedeztem a glam rockot, hála a Disco Expressnek, ami ugye aztán hozta a többit. A többi már történelem.
De ha jobban megnézem, az idő mégis engem igazolt, hiszen húsz évesen végre megtaláltam azt a közösséget, akik szeretnek és elfogadnak engem olyannak, amilyen vagyok. Illetve, ha jobban meggondolom, ez több közösséget jelent. De legyek akár Hooligans rajongókkal, akár glamsterek közt, vagy Facebookon a Courtney Love rajongókkal, bár mindenhonnan kilógok egy picit, mégis tökéletesen érzem magam köztük. És ez a lényeg, nem?
Végezetül pedig szóljon most az a dal, ami akkor régen tíz és fél éve megváltoztatta az életem.