Hello, 2024!

Üdv újra mindenkinek és ezúton is kissé megkésve, de boldog 2024-et kívánok! Igazság szerint terveztem, hogy év végén összekaparok egy kis összefoglalót 2023-ról, de némi technikai probléma közbeszólt. Egész pontosan kb. egy hónapja megadta magát a laptopom töltője és csak ma sikerült újat szereznem. De vágjunk is bele...

Hogy igazán mit vártam az évtől, azt nem tudom, bár elég optimistán álltam hozzá. Vagy inkább úgy, hogy volt pár előzetes tervem, de azon kívül lesz, ami lesz alapon vágtam neki. És a terveim nagy része, amúgy be is jött. A legjobb hónapom egyébként a május volt, konkrétan egy hónapon át ünnepeltem, hogy 33 éves lettem. Hahaha... Lehet, hogy lassan már vén nyanyának számítok, de lélekben nem is tudom... Valahol a 19 és 27 közt... De nem is zavar igazából. És persze ott volt az egész év számomra legjobban várt eseménye, a május végi Mötley Crüe és Def Leppard koncert. És igen, ki merem jelenteni, egy álom vált valóra, hogy két ilyen legendás bandát élőben láthattam. Persze ez tényleg megérdemelt volna egy amolyan igazi Annyi Minden Vár-féle beszámolót, de ugye ehhez tényleg össze kéne szednem magam fejben. Egyébként vannak rá terveim, hogy újraindítom azt a blogot és új dizájnnal, új beszámolókkal jelentkezem ott is. Hiszen nagyjából négy évig az életem szerves része volt és bevallom, időről időre hiányzik. Aztán ott volt a nyár... Aminek nagyjából a felét éjszakásként töltöttem, de szerencsére nem az egészet. Igen, ha van, amit utálok, az az éjszakás műszak. Még jó, hogy nappal nagyobb szükség van rám. :P És persze voltak nehéz időszakok is, aminek az utóhatásait még mindig érzem, de ha minden jól alakul, tavaszra azt is magam mögött hagyom. De azért minden jó, ha a vége jó, legalább a karácsony és az év utolsó napja is a tervek szerint alakult.

És hogy mit várok 2024-től? Sokat és semmit. Vagyis sok jót és semmi szarságot. Bár tudom, hogy utóbbit úgysem kerülöm el, akkora szerencsém sajnos nincs. Bár az talán már a javulás jele, hogy nem egy év telt el két iromány között, hanem csak egy fél. Szóval határozottan úgy érzem, alakul a dolog.

Végezetül pedig íme egy selfie, ami a szilveszteri bulin készült a 101 klubban. Igen, mosdós selfie, de egész alakos tükör ott van, én meg a teljes outfitről akartam képet.

Úgyhogy nincs más hátra, mint előre, fejjel a 2024-es évbe! Puszi, pacsi, ölelés

Kat

10 év szőkén

 Üdv mindenkinek!

Jó sok idő eltelt azóta, hogy írtam bármit is. Kifogásokat már nem is keresek, mert minek, korábban már elmondtam, leírtam, bla-bla-bla... De az utóbbi időben ismét tele lett a fejem olyasmivel, amit ki kéne írni. Szóval elgondolkoztam azon, hogy ha nem is napra pontosan, de tíz éve már, hogy szőke lettem. Nos, erről szólna ez a kis szösszenet (ez de hülyén hangzik).

Hogy honnan indult ki az egész? Nem emlékszem már rá igazán, de talán nem is lényeges. Bár azt hiszem, a Courtney Love iránti rajongásom hozzátett a dologhoz, de nem csak ez volt az oka. De a lényeg az, hogy tényleg megléptem a dolgot és az eredeti, nagyon sötét barna hajamból szőke lett. Persze akkor kaptam érte hideget-meleget, hogy festessem vissza, stb. Na, én meg már csak azért se. Mert tudtam, hogy magamért csináltam és mert baromi jól éreztem magam az új hajszínemmel. De a család, főleg anyukám mellém állt, mert ő tudja a legjobban, milyen makacs tudok lenni. És mert én is kiálltam a döntésem mellett, idővel elhallgatott mindenki és hozzászoktak, hogy szőke vagyok. Aztán az évek alatt persze változtak az árnyalatok, de talán a jelenlegi hamvas az, ami a legjobban bejött.

Így tíz év elteltével pedig azt hiszem elmondhatom, hogy az idő engem igazolt. És ugye sokan már alapból szőkének ismertek meg, gondoltam megmutatom, milyen is voltam az eredeti hajszínemmel, hogy lássátok a különbséget. Bár szerintem abszolút jobb a szőke. És hogy ez valaha változni fog-e? Nem tudom. Lehetnék vörös, fekete, vagy ismét barna, de a szőkét úgy megszerettem, hogy egyelőre nem valószínű. Igaz, volt egy időszakom, mikor szőke alapon pink csíkjaim is voltak (kísérleti jellegű, szigorúan színezővel) és Ricsi egyszer említette, hogy az nagyon bejött neki. Mondjuk nekem is, szóval tervben van, hogy valamikor újra színes csíkjaim legyenek. Hogy pink, vagy vörös, vagy kék, vagy bármi? Az majd kiderül, ha rászánom magam.

Végezetül pedig íme a kép, amin látszik a változás. 

Kényszerű itthonlét

 Üdv Mindenkinek, aki még néha érdeklődik azután, mi is van velem. Nos, beütött 2022, én pedig nem igazán írtam bármit is az utóbbi időben. Mentségemre legyen mondva, elég sokat melóztam az utóbbi időben, bulizni is jobban csak kétszer voltam. Oké, Szilveszterkor ugye volt az jó kis Stranger Synths buli, de azon kívül nem nagyon volt más, úgyhogy inkább gyúrtam a februárra. Egy koncert volt is hónap elején, meg még ugye egyéb tervek.

Na, ekkor ütött be, amit nagyon nem akartam. Ugyanis kedden hajnalban arra ébredtem, hogy nem érzem jól magam. Konkrétan belázasodtam, meg fájt a torkom, meg hasonlók. Oké, akkor meló off, időpont dokihoz. Másnapra kaptam időpontot, szerencsére addigra már ki is tudtam kelni az ágyból. Amúgy kb. két évente egyszer vagyok beteg, úgy két napig, de akkor felkelni is alig tudok. De lényeg az, hogy a doki csinált egy gyors covid tesztet, ami sajnos pozitív lett. Paff... Pedig reménykedtem, hogy egy hét betegszabi után visszatérhetek a normális hétköznapokba, de így borult minden. Egy hét karantén és gyógyszer. Szóval ahogy hazaértem, azóta konkrétan ki se dugtam az orromat a lakásból. És ami még hozzátesz, Ricsit is letesztelték, bár az ő eredménye még nincs meg. De remélem, legalább neki negatív lesz.

Szóval ha már így alakult az életem, hogy be vagyok zárva, úgy döntöttem, megpróbálom kiírni magamból a dolgot, hátha ez segít. Mármint, hogy ne hülyüljek meg a négy fal közt. Mert ugye szabadnapjaimon szeretek csavarogni, de mivel ez most nem opció, így marad az írás. Meg amúgy is, mindig mondogatom magamnak, hogy kéne, de aztán sosem jön össze. Pedig még mindig tele a fejem le nem írt dolgokkal, koncertbeszámolókkal, meg sok mindennel. Mindegy, ezt most így legalább összehoztam.

És hogy mik a terveim? Elvileg kedden lejár a karantén, szóval aznap kell visszamennem a dokihoz. Szurkoljatok, hogy összejöjjön a negatív teszt, mert már szeretnék visszatérni a jól megszokott kis életembe. Mert még mindig "Annyi minden vár!" Ja és igen: Ma mentem volna Hooligans koncertre a Barba Negrába, de ez így sajnos kimarad. Viszont aki megy, annak Boruljon! Én meg nosztalgiázom egy pár videóval, ami a tavaly decemberi Rockstars Not Dead bulin készült. Néhol még én is feltűnök :D

Annyi minden vár...

 Tíz évvel ezelőtt elindult valami. Kb. egy hónap gondolkozás után egy késő nyári napon útjára indítottam egy blogot, ahová addig megélt koncertélményeimet írtam le. Persze, már akkor is tudtam, hogy többet szeretnék ebből kihozni és így is lett. Az első néhány leírt emlék után sorban jöttek az éppen aktuális koncertélmények, beszámolók és egyre többen is olvasták. Ez lett az Annyi Minden Vár blog.

Hogy miért pont Annyi Minden Vár? Egy Hooligans dalról kapta a nevét a blog, ami egyébként az egyik személyes kedvencem a Bohémélet albumról. Úgy éreztem, legjobban ez a dal passzol a blog szellemiségéhez, meg kicsit az akkori lelkivilágomat is tükrözte. És mert az elején jó részt Hooligans koncertek beszámolóit írtam le, mivel elsősorban az ő koncertjeikre jártam. Idővel persze ez változott, hiszen elkezdtem másfelé is kacsintgatni. Aztán már eléggé bővült a lista, szinte minden hónapot úgy kezdtem, hogy tele voltam tervekkel. Ami vagy megvalósult, vagy nem...

Lényeg a lényeg, imádtam csinálni. De hat éve valami történt, amire én magam sem tudtam magyarázatot adni. Mikor Pestre kerültem, úgy hittem, fasza lesz, annyi koncertre megyek el, amennyire a meló mellett tudok és valamennyiről beszámoló is lesz. Aha... Csak aztán jött a pofára esés. Ugyanis a koncertre járás megmaradt és tényleg amit lehet próbálok összehozni, de a beszámolóírás már nem jött össze. Pedig többször is nekifutottam a dolognak, de sajnos valahogy mindig elakadtam. És ez mocskosul zavart és zavar a mai napig is, hiszen ez volt a fél életem. Az okát pedig talán abban látom, hogy melóban sokszor annyira lefáradtam, hogy egyszerűen képtelen voltam összeszedni a gondolataimat a beszámolóíráshoz. Pedig a telefonom tele van a koncertes fotókkal és az Instagram oldalam is. Tehát nem magával a koncerthajhászással hagytam fel, csak az írás már nem ment.

De így, hogy már most túl vagyok a tizedik évfordulón, egyre inkább azt érzem, hogy hiányzik a dolog. És egyre jobban. Persze, akinek csak említettem ezt a dolgot, mindenki biztatott, hogy tegyem meg, indítsam újra a blogot. Nos, a tervek fejben már léteznek, csak neki kell üljek. És ki tudja... Talán az indítástól eltelt tíz év múlva tényleg feltámad hamvaiból az Annyi Minden Vár. Szurkoljatok, hogy összejöjjön!

És persze: Boldog Szülinapot, Annyi Minden Vár blog!

Hello 2021!

 Sziasztok!

Kb. másfél év utan újra itt vagyok. Hogy miért vártam eddig? Talán fejben kéne rendet tennem hozzá, bár ez lehet sose jön össze. Ha belegondolok, mióta tizenévesen írni kezdtem, akkor se volt így, szóval a fene úgy egye meg az egészet, ahogy van.

Hogy eddig mik történtek velem, azt nagyjából a Facebook és Instagram bejegyzésekből ismeritek. Így inkább most a tavalyi évemre térnék ki. Az év eleje nagyjából úgy indult, mint előtte. Tervezgettem az évet, persze főleg azt, hogy hogyan is ünnepelném a 30. évemet. Meg ugye sort kerítettem pár koncertre is. Persze a híradókat lesve hallottam én is erről korona kórságról, de akkor ez még messze volt. Aztán március közepén beütött a bazdmeg. Először csak a rendezvénystop, ami kicsit kedvetlenné tett, de úgy gondoltam, ez csak átmeneti, majd visszaáll minden. Aha... Meg ahogy azt én elképzeltem. Aztán jött a bezárás, ami részben minket is érintett, mivel tavasszal csak a drive ment (igen, még mindig abban a Mekiben vagyok). Ricsi abban az időben egy időre kölcsön is ment másik étterembe, én maradtam. Ráadásul a beosztásunk is ellentétes volt, ő szinte mindig délutánozott, én meg sokat reggeleztem. Amivel amúgy nincs bajom (mármint a reggelezéssel), mert legalább utána szabad a délután. Így jött el a május. A szülinapomat végül egy egész napos csavargással ünnepeltem, illetve aznap délután még koccintottam egy a legjobb pasi barátommal, Kennyvel. Meg aztán később Ricsivel is itthon.

Közben persze a családomért is aggódtam, hiszen anyukám és tesóm munkahelyét még jobban érintette a bezárósdi, mint minket. Így jött el a nyár. Szerencsére ekkor újra kinyithatott minden, kezdtem én is úgy érezni, talán minden visszatér a normálisba. Még néhány koncert és egy nyaralás is belefért. Tesóm közben leérettségizett és összeszedett egy szakmát is, de azért még folytatta a sulit. Aztán jött az ősz. Először csak a maszk mindenhol, meló közben is, ami elinte rohadt irritáló volt, mára azt hiszem, megszoktam. Aztán a kijárási korlátozás. És most újra a bezárás, meg minden. Lassan azt érzem, kezdek begolyózni ettől, egyre jobban kezd hiányozni a régi életem. Ha nem is feltétlenül a koncertek (bár az hiányzik a legjobban), de azért néha moziba is elmennénk Ricsivel, vagy beülnénk az egyik kedvenc helyemre, a Cat Caféba. Vagy valami hasonló. De most kb. csak a vásárlás az egyetlen kikapcsolódás, vagy a csavargás. De az meg egy idő után már nem elég.

És most itt az új év és már ebből is eltelt egy hónap. Azt hiszem, nem csak én vagyok az, akinek már a töke tele ezzel vírus dologgal, de leginkább azzal, ami ezzel jár. Ezért is írtam ki Szilveszterkor azt, hogy élhetőbb évet kívánok mindenkinek.

De hogy ne csak a nyafogásból álljon ez a kis iromány, nézzük az előnyöket. Mikor beállt a tél, rájöttem, hogy a maszk simán jó orrmelegítőnek, plusz eddig a tél folyamán kevésbé voltam megfázva. Szóval ha valamikor is vége lesz ennek a szarnak, valószínűleg megtartom a maszkokat téli ruhadarabnak. És talán még a kicsit több szabad időt tudnám hozzátenni, amit talán most már tényleg tudnék írásra fordítani.

És végezetül: Hogy mit várok 2021-től? Elsősorban azt, hogy talán végre minden visszaáll a normálisba. Hogy végre maszk és korlátozás nélkül lehessen menni mindenhová. Illetve magam részéről azt, hogy sikerül újra elnidítanom a koncertbeszámolókat az Annyi Minden Vár blogon, akkor valahogy akadt el, mikor öt éve megváltozott az életem. Mint ahogy ez a blog is. Nem ígérek semmit, de amint tudok, igyekszem majd írni.

Puszi, pacsi, ölelés: Kat Glamdoll