Annyi minden vár...

 Tíz évvel ezelőtt elindult valami. Kb. egy hónap gondolkozás után egy késő nyári napon útjára indítottam egy blogot, ahová addig megélt koncertélményeimet írtam le. Persze, már akkor is tudtam, hogy többet szeretnék ebből kihozni és így is lett. Az első néhány leírt emlék után sorban jöttek az éppen aktuális koncertélmények, beszámolók és egyre többen is olvasták. Ez lett az Annyi Minden Vár blog.

Hogy miért pont Annyi Minden Vár? Egy Hooligans dalról kapta a nevét a blog, ami egyébként az egyik személyes kedvencem a Bohémélet albumról. Úgy éreztem, legjobban ez a dal passzol a blog szellemiségéhez, meg kicsit az akkori lelkivilágomat is tükrözte. És mert az elején jó részt Hooligans koncertek beszámolóit írtam le, mivel elsősorban az ő koncertjeikre jártam. Idővel persze ez változott, hiszen elkezdtem másfelé is kacsintgatni. Aztán már eléggé bővült a lista, szinte minden hónapot úgy kezdtem, hogy tele voltam tervekkel. Ami vagy megvalósult, vagy nem...

Lényeg a lényeg, imádtam csinálni. De hat éve valami történt, amire én magam sem tudtam magyarázatot adni. Mikor Pestre kerültem, úgy hittem, fasza lesz, annyi koncertre megyek el, amennyire a meló mellett tudok és valamennyiről beszámoló is lesz. Aha... Csak aztán jött a pofára esés. Ugyanis a koncertre járás megmaradt és tényleg amit lehet próbálok összehozni, de a beszámolóírás már nem jött össze. Pedig többször is nekifutottam a dolognak, de sajnos valahogy mindig elakadtam. És ez mocskosul zavart és zavar a mai napig is, hiszen ez volt a fél életem. Az okát pedig talán abban látom, hogy melóban sokszor annyira lefáradtam, hogy egyszerűen képtelen voltam összeszedni a gondolataimat a beszámolóíráshoz. Pedig a telefonom tele van a koncertes fotókkal és az Instagram oldalam is. Tehát nem magával a koncerthajhászással hagytam fel, csak az írás már nem ment.

De így, hogy már most túl vagyok a tizedik évfordulón, egyre inkább azt érzem, hogy hiányzik a dolog. És egyre jobban. Persze, akinek csak említettem ezt a dolgot, mindenki biztatott, hogy tegyem meg, indítsam újra a blogot. Nos, a tervek fejben már léteznek, csak neki kell üljek. És ki tudja... Talán az indítástól eltelt tíz év múlva tényleg feltámad hamvaiból az Annyi Minden Vár. Szurkoljatok, hogy összejöjjön!

És persze: Boldog Szülinapot, Annyi Minden Vár blog!

Hello 2021!

 Sziasztok!

Kb. másfél év utan újra itt vagyok. Hogy miért vártam eddig? Talán fejben kéne rendet tennem hozzá, bár ez lehet sose jön össze. Ha belegondolok, mióta tizenévesen írni kezdtem, akkor se volt így, szóval a fene úgy egye meg az egészet, ahogy van.

Hogy eddig mik történtek velem, azt nagyjából a Facebook és Instagram bejegyzésekből ismeritek. Így inkább most a tavalyi évemre térnék ki. Az év eleje nagyjából úgy indult, mint előtte. Tervezgettem az évet, persze főleg azt, hogy hogyan is ünnepelném a 30. évemet. Meg ugye sort kerítettem pár koncertre is. Persze a híradókat lesve hallottam én is erről korona kórságról, de akkor ez még messze volt. Aztán március közepén beütött a bazdmeg. Először csak a rendezvénystop, ami kicsit kedvetlenné tett, de úgy gondoltam, ez csak átmeneti, majd visszaáll minden. Aha... Meg ahogy azt én elképzeltem. Aztán jött a bezárás, ami részben minket is érintett, mivel tavasszal csak a drive ment (igen, még mindig abban a Mekiben vagyok). Ricsi abban az időben egy időre kölcsön is ment másik étterembe, én maradtam. Ráadásul a beosztásunk is ellentétes volt, ő szinte mindig délutánozott, én meg sokat reggeleztem. Amivel amúgy nincs bajom (mármint a reggelezéssel), mert legalább utána szabad a délután. Így jött el a május. A szülinapomat végül egy egész napos csavargással ünnepeltem, illetve aznap délután még koccintottam egy a legjobb pasi barátommal, Kennyvel. Meg aztán később Ricsivel is itthon.

Közben persze a családomért is aggódtam, hiszen anyukám és tesóm munkahelyét még jobban érintette a bezárósdi, mint minket. Így jött el a nyár. Szerencsére ekkor újra kinyithatott minden, kezdtem én is úgy érezni, talán minden visszatér a normálisba. Még néhány koncert és egy nyaralás is belefért. Tesóm közben leérettségizett és összeszedett egy szakmát is, de azért még folytatta a sulit. Aztán jött az ősz. Először csak a maszk mindenhol, meló közben is, ami elinte rohadt irritáló volt, mára azt hiszem, megszoktam. Aztán a kijárási korlátozás. És most újra a bezárás, meg minden. Lassan azt érzem, kezdek begolyózni ettől, egyre jobban kezd hiányozni a régi életem. Ha nem is feltétlenül a koncertek (bár az hiányzik a legjobban), de azért néha moziba is elmennénk Ricsivel, vagy beülnénk az egyik kedvenc helyemre, a Cat Caféba. Vagy valami hasonló. De most kb. csak a vásárlás az egyetlen kikapcsolódás, vagy a csavargás. De az meg egy idő után már nem elég.

És most itt az új év és már ebből is eltelt egy hónap. Azt hiszem, nem csak én vagyok az, akinek már a töke tele ezzel vírus dologgal, de leginkább azzal, ami ezzel jár. Ezért is írtam ki Szilveszterkor azt, hogy élhetőbb évet kívánok mindenkinek.

De hogy ne csak a nyafogásból álljon ez a kis iromány, nézzük az előnyöket. Mikor beállt a tél, rájöttem, hogy a maszk simán jó orrmelegítőnek, plusz eddig a tél folyamán kevésbé voltam megfázva. Szóval ha valamikor is vége lesz ennek a szarnak, valószínűleg megtartom a maszkokat téli ruhadarabnak. És talán még a kicsit több szabad időt tudnám hozzátenni, amit talán most már tényleg tudnék írásra fordítani.

És végezetül: Hogy mit várok 2021-től? Elsősorban azt, hogy talán végre minden visszaáll a normálisba. Hogy végre maszk és korlátozás nélkül lehessen menni mindenhová. Illetve magam részéről azt, hogy sikerül újra elnidítanom a koncertbeszámolókat az Annyi Minden Vár blogon, akkor valahogy akadt el, mikor öt éve megváltozott az életem. Mint ahogy ez a blog is. Nem ígérek semmit, de amint tudok, igyekszem majd írni.

Puszi, pacsi, ölelés: Kat Glamdoll