Mármint visszatérni az íráshoz. Ugye augusztus végén megígértem, hogy kicsit sűrűbben jelentkezem majd új beszámolókkal és egyéb dolgokkal. Ehhez képest megint egy rakás beszámolóval vagyok lemaradásban.
Persze most gyárthatnám a kifogásokat ezerrel, hogy miért nem voltam képes leülni a gép elé és írni, de minek... Meg ugye könnyű a munkára fogni... De az igazság az, hogy sokszor tényleg semmi erőm és energiám még írni is, annyira elfáradok agyilag... Bár épp jelenleg szabadnapos vagyok.
Vagy mondhatnám azt is, hogy kiégtem. De ez is csak részben van így. Mert azt veszem észre magamon, hogy közben folyamatosan tele vagyok ötletekkel, csak úgy zsong a fejem a sok írnivalótól, de valamiért soha nem jutok el odáig, hogy le is írjam. Ezt a kis bejegyzést is hónapokba telt megírni.
Koncertek, beszámolók? Hajajj... Ez egy külön story. Ugyanis meló végére általában olyan állapotban vagyok, hogy örülök, ha ledőlök aludni... A szabadnapomon meg ugyancsak inkább a döglést választom.
Ám most azt hiszem, tényleg itt az idő, hogy mindent újrakezdjek. Mert igen, kurvára hiányzik az, hogy visszaüljek a monitor elé és kiírjak magamból mindent, amit szóban nem mindig sikerül elmondani. Legyen az egy koncertélmény, egy hétköznapi kis történet, vagy éppen egy adott téma, amiről nekem is megvan a saját kis véleményem.
Ha a naptárra nézek, azt látom, hogy már megint egy év telt el két írás közt és nem sikerült betartanom az ígéretem. Bár amíg ez a politikusoknak sem megy, akkor én minek stresszelek... Újabb ígéretet viszont már nem teszek, mert félő, hogy az is így végzi. De azért megpróbálom...
2017. augusztus 30., szerda
2016. augusztus 27., szombat
Egy év sok idő...
Majdnem pontosan ennyi ideje nem írtam de lófaszt se. Amiért bocsánatot szeretnék kérni... Bár végül is magammal basztam ki, hiszen így újra kell építenem az olvasótáboromat, ami amúgy sem volt óriási. De most nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy mi is történt velem ennyi idő alatt. Nos, kezdjük talán ott, hogy Pestre költöztem. Ami ugyebár egy megvalósult álom. Juhé! És persze melóm is lett, méghozzá Mekis dolgozó lettem. Hogy ez gáz, vagy sem, az döntse el mindenki saját maga. Én úgy vagyok vele, hogy ez csak meló, amiért fizetést kapok. Nem volt egy egyszerű menet az eleje, az biztos, de kezdőként mindenki béna, bármibe is fogjon. Mostanra már viszonylag bejáratott dolgozónak számítok. Hogy hogyan tovább? Igyekszem azon pedálozni, hogy McCafé-s legyek, mivel köztudottan bolondulok a kávéért. A kollégák? Nos, kedvelem őket, oké, van, akivel nem annyira jól jövök ki, de ez természetes. Viszont a melóhelyemen sem tagadom meg magam. Furcsa egy jelenség, de amikor próbálok beállni a sorba, az valahogy soha nem jön ki jól. Ám amikor kiengedem a valód énemet, mégiscsak elfogadnak. Talán azért, mert akkor tényleg nem játszom semmilyen szerepet, csak egyszerűen én vagyok. Na de ennyit a melóról.
Haverok, bulik, Fanta? Na igen... Amikor csak tehetem, nem hagyok egy jó kis koncertet. Igaz, a beszámolók az utóbb időben rohadtul elmaradoztak, de sokszor egyszerűen se időm, se kedvem nem volt gép elé ülni... Talán a fáradtságtól... Lényeg az, hogy az elmúlt egy évben átestem 4 Holiday Crüe, 6 Zizzy Vision, 2 Sniffyction, 2 Atomic Playboyz, 1 ReactionZ és 3 Hooligans koncerten. Persze a további tervek megvannak, például az, hogy ténylegesen beindítom az Annyi Minden Vár angol verzióját, a Bohemian Heaven-t, és persze újraindítom az Annyi Minden Vár-t s. Tényleg, bakker... Szerdán lesz 5 (faszom, de megy az idő) éve, hogy elindítottam a blogot. Valószínűleg majd kitalálok valamit aznapra, csak még nem tudom, mit... Az új lakóhelyemen már barátaim is lettek, méghozzá nem is akármilyenek. Legalábbis szeretnek engem olyannak, amilyen vagyok és nem akarnak egy másodpercig sem megváltoztatni. Kenny, Dixx, Lily, Margó, Boszi, Ati, Sátánka, Köki, Neko, hogy csak azokat említsem, akikkel a legtöbbet találkozom. Köszi mindent, szeretés van! És persze a régiek: Ikrem, Répy, Vuk, Flex, Ida, Ági, Lexi, Gabi Mami, Heni, Klau, Niki, Ági, Vera, meg úgy mindenki.
Hogy ezek után mi lesz? Még én sem tudom. De ha már megvetettem a lábam Pesten akkor maradok is itt. Hogy a Mekiben-e? Vagy inkább előre megyek, hogy megvalósítsam azt a bizonyos álmot a kávézóról? Ki tudja... De végül is... Jöhet egyik után a másik, fiatal vagyok még... Egy biztos: ezek után is feltűnök majd itt-ott nagy szőke hajjal, vörös rúzzsal, cidert iszogatva valami buliban. Munkás hétköznapokon (meg hétvégén is ugyebár) pedig kint az M3-as autópályán, a Szilas pihenőnél a Mekiben.
Ígérem, a következő írásomra nem kell egy évet várnotok, puszi! :*
Hanem az, hogy mi is történt velem ennyi idő alatt. Nos, kezdjük talán ott, hogy Pestre költöztem. Ami ugyebár egy megvalósult álom. Juhé! És persze melóm is lett, méghozzá Mekis dolgozó lettem. Hogy ez gáz, vagy sem, az döntse el mindenki saját maga. Én úgy vagyok vele, hogy ez csak meló, amiért fizetést kapok. Nem volt egy egyszerű menet az eleje, az biztos, de kezdőként mindenki béna, bármibe is fogjon. Mostanra már viszonylag bejáratott dolgozónak számítok. Hogy hogyan tovább? Igyekszem azon pedálozni, hogy McCafé-s legyek, mivel köztudottan bolondulok a kávéért. A kollégák? Nos, kedvelem őket, oké, van, akivel nem annyira jól jövök ki, de ez természetes. Viszont a melóhelyemen sem tagadom meg magam. Furcsa egy jelenség, de amikor próbálok beállni a sorba, az valahogy soha nem jön ki jól. Ám amikor kiengedem a valód énemet, mégiscsak elfogadnak. Talán azért, mert akkor tényleg nem játszom semmilyen szerepet, csak egyszerűen én vagyok. Na de ennyit a melóról.
Haverok, bulik, Fanta? Na igen... Amikor csak tehetem, nem hagyok egy jó kis koncertet. Igaz, a beszámolók az utóbb időben rohadtul elmaradoztak, de sokszor egyszerűen se időm, se kedvem nem volt gép elé ülni... Talán a fáradtságtól... Lényeg az, hogy az elmúlt egy évben átestem 4 Holiday Crüe, 6 Zizzy Vision, 2 Sniffyction, 2 Atomic Playboyz, 1 ReactionZ és 3 Hooligans koncerten. Persze a további tervek megvannak, például az, hogy ténylegesen beindítom az Annyi Minden Vár angol verzióját, a Bohemian Heaven-t, és persze újraindítom az Annyi Minden Vár-t s. Tényleg, bakker... Szerdán lesz 5 (faszom, de megy az idő) éve, hogy elindítottam a blogot. Valószínűleg majd kitalálok valamit aznapra, csak még nem tudom, mit... Az új lakóhelyemen már barátaim is lettek, méghozzá nem is akármilyenek. Legalábbis szeretnek engem olyannak, amilyen vagyok és nem akarnak egy másodpercig sem megváltoztatni. Kenny, Dixx, Lily, Margó, Boszi, Ati, Sátánka, Köki, Neko, hogy csak azokat említsem, akikkel a legtöbbet találkozom. Köszi mindent, szeretés van! És persze a régiek: Ikrem, Répy, Vuk, Flex, Ida, Ági, Lexi, Gabi Mami, Heni, Klau, Niki, Ági, Vera, meg úgy mindenki.
Hogy ezek után mi lesz? Még én sem tudom. De ha már megvetettem a lábam Pesten akkor maradok is itt. Hogy a Mekiben-e? Vagy inkább előre megyek, hogy megvalósítsam azt a bizonyos álmot a kávézóról? Ki tudja... De végül is... Jöhet egyik után a másik, fiatal vagyok még... Egy biztos: ezek után is feltűnök majd itt-ott nagy szőke hajjal, vörös rúzzsal, cidert iszogatva valami buliban. Munkás hétköznapokon (meg hétvégén is ugyebár) pedig kint az M3-as autópályán, a Szilas pihenőnél a Mekiben.
Ígérem, a következő írásomra nem kell egy évet várnotok, puszi! :*
"We built this city, we built this city on ock 'n oll..."
2015. augusztus 12., szerda
Feminizmus, Kat szemével
Egy ideje gondolkoztam már, hogy írok erről a témáról, mert nagyon is foglalkoztat. Igen, kiállok a világ elé és vállalom, feminista vagyok. Most biztos húzod az orrod, hogy valószínűleg egy férfigyűlölő, savanyú fapina vagyok. Hát nem! Ugyanúgy szoktam bulizni, ismerkedni, pasizni, mint más nők, ugyanúgy szeretem kicsípni magam, stb. Egy Facebook-ismerősöm írta azt valamelyik nap, hogy "szüfrazsettoskodni felesleges, egyenjogúság van". Nos, igen, jogilag tényleg egyenlőség van. De van annyi más helyzet az életben, amit igenis bántónak és nőellenesnek tartok. Még akkor is, ha nem annak szánták. Erről beszélnék most bővebben.
Munkahely: Sok nő érzi úgy, hogy a munkahelyén duplán úgy kell teljesíteni, mint egy férfinak, ha azt akarja, hogy elismerjék a teljesítményét és bizonyítsa, alkalmas az adott munkára. Na és ugye az állandó dilemma. Gyerek vagy munka? Mert sajnos, legalábbis Magyarországon ez még mindig téma. Idővel a nők nagy részénél győz az érzés, hogy szeretne gyereket. Na igen ám, csak itt jön a gond: Mert az odáig szép és jó, ha valaki gyereket vállal, csak valahogy a munkáltatók nem szeretnek kisgyerekes anyukákat foglalkoztatni, mert úgy gondolják, ez a teljesítmény rovására megy. Egyedülálló anyaként a helyzet még szarabb. Holott igenis nekik is kell a meló, mert azt a gyereket valamiből fel is kéne nevelni, ugyebár. És az csak keveseknek jön össze, hogy apuka keresetéből megoldják a dolgot. Bölcsibe adni a kicsit? Már ha van férőhely... Akkor meg egyből a fél világ anyuka torkának esik, hogy csak le akarja passzolni a gyereket. Ha közös megegyezéssel úgy döntenek, hogy apuka maradjon otthon a kicsivel, mert anyuka jobban keres... Akkor apuka úgymond "papucs", anyuka meg "önző karrierista dög és még szar anya is".
Kinézet: Nos igen, a nők nagy részének igenis fontos a külseje, hogy csinos, ápolt stb. legyen. A baj az, hogy elhitetik velük, hogy ha nem néznek ki úgy, mint a címlapon, akkor nem nőiesek. Nettó baromság. Oké, tény, hogy a pasik a Playboy nyuszikra csorgatják a nyálukat, de ők úgyis elérhetetlenek maradnak. Maradunk mi, igazi nők. Olyan tökéletlenül, ahogy vagyunk. Másik nézőpont: Például én magam is sokszor érzem azt, hogy kritikus pillantások céltáblája a külsőm. Ugye mindenki ismeri azt a szitut, hogy a nők azon problémáznak, mit is vegyenek fel. Ez valahol érthető. Hiszen ha csinosan öltözködik, netalán miniszoknyát mer felvenni, akkor már rögtön lekurvázzák. Ha meg csak úgy lazán egy farmert és pólót, akkor meg nőietlen. Ha kicsit ducibb az átlagnál, akkor azért gúnyolják, ha meg alapból vékony alkat, akkor ráfogják, hogy anorexiás.
Család: Hagyományosan a nőket tekintik a család összetartóinak, így ezt a dolgot is természetesen nagyrészt rájuk tolják. Persze mindezt ugyanannyi munka mellett. Oké, egy gyereknek szüksége van az anyjára, de ugyanúgy az apjára is. Csak sajnos sokan még mindig úgy gondolják, hogy az apaság kimerül abban, hogy ő a pénzkereső. Vagy hogy a gyerekkel törődni férfiatlan dolog. Nagy tévedés. Szerencsére egyre több olyan férfi van, aki vállalja, hogy igenis kiveszi a részét a gyereknevelésből, ezzel tehermentesítve a párját. Ez mindenképpen jó.
Az abortusz kérdése: Na, ez az, ami kis országunkban eléggé tabu. Mármint az, hogy tulajdonképp félig legális. Ugyebár válsághelyzetre hivatkozva a 12. hétig végezhető el. A baj meg az vele, hogy a bürokratikus faszságok miatt sokszor a kismama kicsúszik az időből és akkor nincs más választása, meg kell szülje. Arról meg ne is beszéljünk, hogy szándékosan lelkiismeret furdalást generálnak nála, azzal, hogy le akarják beszélni a kaparásról. Vagy megszakíttathatja, ha olyan baj van a babával. Ha pedig mégis megszüli, abban nincs köszönet, mert azt a gyereket fel is kéne nevelni. Ami, ha egyébként sem stabil az anyagi helyzete, rohadtul nehéz. Másik verzió jobb esetben a babamentő inkubátor. Az pedig megint lelki trauma. Hozzáteszem, én se vagyok igazán kaparás párti, mert mégiscsak egy műtét és lehetnek szövődményei. Meg engem úgy neveltek, hogy az óvszer olcsóbb, mint a pelenka. Szóval majd akkor tiltsák be a kaparást, ha ingyen lesz a fogamzásgátló tabi és az óvszer!
Az előző témából kiindulva, gyerekvállalás: Ha az ember lánya mégis eljut oda, hogy gyereket akar, akkor aztán időnként jól megkapja, hogy feji az államot, meg a munkáltatóját (Nem lehet kirúgni mondvacsinált ürüggyel, vagy túlóráztatni), és amúgy is csak otthon lazsál két-három évig. Csak szólok, ez kurvára nem lazsálás. Csak erről könnyebb nem tudomást venni. És van némi személyes tapasztalatom is a dologban, mivel tesóm 10 évvel fiatalabb nálam, úgyhogy gyakorlott gyerekcsősz vagyok. Ha meg mégse vállal gyereket, akkor azonnal ráfogják, hogy egy hiú, önző picsa, biztos csak félti az alakját. "Nem is nő, ha nem akar gyereket." Ezt hadd döntse már el mindenki saját maga!
És akkor ismét munka, avagy női és férfi szakmák: Igen, tudjuk, a nők fizikailag gyengébbek, bla bla bla... Csakhogy nem egy olyan nő van, akinek legalább akkora teherbírása van, mint egy férfinak. Pl. anyukám bármelyik fickót megcsúnyázza ha olyan melóról van szó. És mégis, vannak olyan munkakörök (pl. sofőr) ahová még a hirdetésben is kiírják, hogy férfi munkaerőt keresnek. Ugyanez másik oldalról: Pultos munkakörbe legtöbbször "csinos, fiatal nőt" keresnek. Na, ettől is megáll az eszem. Egy srác már nem is lehet jó pultos? Mert ha kedves és nem húz le, akkor mindegy, hogy ki szolgál ki a pultnál. És nézzük a tovább "női" szakmákat: fodrász, műkörmös/manikűrös, stylist, óvodapedagógus, alsós tanító, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. Ezekben a szakmákban egyre több a férfi, amit jónak tartok, de még mindig úgy tűnik, hogy a fodrász. körmész stb. srácokat egy az egyben melegnek tartják. Nos, vagy azok, vagy nem, de tény, hogy ehhez a szakmához elsősorban szépérzék és kézügyesség kell, ami nemektől független adottság. Az óvóbácsik meg néha jobban lekötik a lurkók figyelmét, mint négy óvónéni együtt.
Mindent összevetve, azt mondom, férfiakra igenis szükség van, és nem csak mint spermadonor, vagy ha cipelni kell valamit. Az ember még mindig társas lény, csak nem kéne egymást belekényszeríteni a "hagyományos" szerepekbe. Hanem ha úgy döntöttek, hogy családot alapítanak és "anyu" dolgozni akar a gyereknevelés mellett, akkor megtehesse ezt lelkiismeret furdalás nélkül, anélkül hogy "szar anyának" tartanák. És "apu" sem papucs, vagy nyámnyila, ha időnként segít a háztartásban, vagy a gyerekek körül. És nem, a nőknek sem veleszületett tulajdonsága, hogy gondoskodjon a gyerekéről. A szoptatás kivételével minden tanulható, és a páros mindkét tagja elsajátíthatja.
Abból, amit leírtam, azt hiszem, világos, hogy a feminista, nem jelent feminácit. Utóbbiaknak sajnos nagyobb a szája, így őket jegyzik meg és azonosítják a feminizmussal. Magam részéről pedig még mindig nettó szívatásnak tartom a húsvétot (Vigyorogva asszisztáljak ahhoz, hogy a fejemre öntenek valami borzalmas pacsulit, és még vendégeljem is meg a locsolókat...? Na ne!) és nőnapra, meg egyéb alkalmakra sem kérek virágot, inkább egy doboz csokit, meg egy üveg jó bort/whiskeyt.
Köszönöm, hogy végigolvastad, véleményezni ér.
Munkahely: Sok nő érzi úgy, hogy a munkahelyén duplán úgy kell teljesíteni, mint egy férfinak, ha azt akarja, hogy elismerjék a teljesítményét és bizonyítsa, alkalmas az adott munkára. Na és ugye az állandó dilemma. Gyerek vagy munka? Mert sajnos, legalábbis Magyarországon ez még mindig téma. Idővel a nők nagy részénél győz az érzés, hogy szeretne gyereket. Na igen ám, csak itt jön a gond: Mert az odáig szép és jó, ha valaki gyereket vállal, csak valahogy a munkáltatók nem szeretnek kisgyerekes anyukákat foglalkoztatni, mert úgy gondolják, ez a teljesítmény rovására megy. Egyedülálló anyaként a helyzet még szarabb. Holott igenis nekik is kell a meló, mert azt a gyereket valamiből fel is kéne nevelni, ugyebár. És az csak keveseknek jön össze, hogy apuka keresetéből megoldják a dolgot. Bölcsibe adni a kicsit? Már ha van férőhely... Akkor meg egyből a fél világ anyuka torkának esik, hogy csak le akarja passzolni a gyereket. Ha közös megegyezéssel úgy döntenek, hogy apuka maradjon otthon a kicsivel, mert anyuka jobban keres... Akkor apuka úgymond "papucs", anyuka meg "önző karrierista dög és még szar anya is".
Kinézet: Nos igen, a nők nagy részének igenis fontos a külseje, hogy csinos, ápolt stb. legyen. A baj az, hogy elhitetik velük, hogy ha nem néznek ki úgy, mint a címlapon, akkor nem nőiesek. Nettó baromság. Oké, tény, hogy a pasik a Playboy nyuszikra csorgatják a nyálukat, de ők úgyis elérhetetlenek maradnak. Maradunk mi, igazi nők. Olyan tökéletlenül, ahogy vagyunk. Másik nézőpont: Például én magam is sokszor érzem azt, hogy kritikus pillantások céltáblája a külsőm. Ugye mindenki ismeri azt a szitut, hogy a nők azon problémáznak, mit is vegyenek fel. Ez valahol érthető. Hiszen ha csinosan öltözködik, netalán miniszoknyát mer felvenni, akkor már rögtön lekurvázzák. Ha meg csak úgy lazán egy farmert és pólót, akkor meg nőietlen. Ha kicsit ducibb az átlagnál, akkor azért gúnyolják, ha meg alapból vékony alkat, akkor ráfogják, hogy anorexiás.
Család: Hagyományosan a nőket tekintik a család összetartóinak, így ezt a dolgot is természetesen nagyrészt rájuk tolják. Persze mindezt ugyanannyi munka mellett. Oké, egy gyereknek szüksége van az anyjára, de ugyanúgy az apjára is. Csak sajnos sokan még mindig úgy gondolják, hogy az apaság kimerül abban, hogy ő a pénzkereső. Vagy hogy a gyerekkel törődni férfiatlan dolog. Nagy tévedés. Szerencsére egyre több olyan férfi van, aki vállalja, hogy igenis kiveszi a részét a gyereknevelésből, ezzel tehermentesítve a párját. Ez mindenképpen jó.
Az abortusz kérdése: Na, ez az, ami kis országunkban eléggé tabu. Mármint az, hogy tulajdonképp félig legális. Ugyebár válsághelyzetre hivatkozva a 12. hétig végezhető el. A baj meg az vele, hogy a bürokratikus faszságok miatt sokszor a kismama kicsúszik az időből és akkor nincs más választása, meg kell szülje. Arról meg ne is beszéljünk, hogy szándékosan lelkiismeret furdalást generálnak nála, azzal, hogy le akarják beszélni a kaparásról. Vagy megszakíttathatja, ha olyan baj van a babával. Ha pedig mégis megszüli, abban nincs köszönet, mert azt a gyereket fel is kéne nevelni. Ami, ha egyébként sem stabil az anyagi helyzete, rohadtul nehéz. Másik verzió jobb esetben a babamentő inkubátor. Az pedig megint lelki trauma. Hozzáteszem, én se vagyok igazán kaparás párti, mert mégiscsak egy műtét és lehetnek szövődményei. Meg engem úgy neveltek, hogy az óvszer olcsóbb, mint a pelenka. Szóval majd akkor tiltsák be a kaparást, ha ingyen lesz a fogamzásgátló tabi és az óvszer!
Az előző témából kiindulva, gyerekvállalás: Ha az ember lánya mégis eljut oda, hogy gyereket akar, akkor aztán időnként jól megkapja, hogy feji az államot, meg a munkáltatóját (Nem lehet kirúgni mondvacsinált ürüggyel, vagy túlóráztatni), és amúgy is csak otthon lazsál két-három évig. Csak szólok, ez kurvára nem lazsálás. Csak erről könnyebb nem tudomást venni. És van némi személyes tapasztalatom is a dologban, mivel tesóm 10 évvel fiatalabb nálam, úgyhogy gyakorlott gyerekcsősz vagyok. Ha meg mégse vállal gyereket, akkor azonnal ráfogják, hogy egy hiú, önző picsa, biztos csak félti az alakját. "Nem is nő, ha nem akar gyereket." Ezt hadd döntse már el mindenki saját maga!
És akkor ismét munka, avagy női és férfi szakmák: Igen, tudjuk, a nők fizikailag gyengébbek, bla bla bla... Csakhogy nem egy olyan nő van, akinek legalább akkora teherbírása van, mint egy férfinak. Pl. anyukám bármelyik fickót megcsúnyázza ha olyan melóról van szó. És mégis, vannak olyan munkakörök (pl. sofőr) ahová még a hirdetésben is kiírják, hogy férfi munkaerőt keresnek. Ugyanez másik oldalról: Pultos munkakörbe legtöbbször "csinos, fiatal nőt" keresnek. Na, ettől is megáll az eszem. Egy srác már nem is lehet jó pultos? Mert ha kedves és nem húz le, akkor mindegy, hogy ki szolgál ki a pultnál. És nézzük a tovább "női" szakmákat: fodrász, műkörmös/manikűrös, stylist, óvodapedagógus, alsós tanító, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. Ezekben a szakmákban egyre több a férfi, amit jónak tartok, de még mindig úgy tűnik, hogy a fodrász. körmész stb. srácokat egy az egyben melegnek tartják. Nos, vagy azok, vagy nem, de tény, hogy ehhez a szakmához elsősorban szépérzék és kézügyesség kell, ami nemektől független adottság. Az óvóbácsik meg néha jobban lekötik a lurkók figyelmét, mint négy óvónéni együtt.
Mindent összevetve, azt mondom, férfiakra igenis szükség van, és nem csak mint spermadonor, vagy ha cipelni kell valamit. Az ember még mindig társas lény, csak nem kéne egymást belekényszeríteni a "hagyományos" szerepekbe. Hanem ha úgy döntöttek, hogy családot alapítanak és "anyu" dolgozni akar a gyereknevelés mellett, akkor megtehesse ezt lelkiismeret furdalás nélkül, anélkül hogy "szar anyának" tartanák. És "apu" sem papucs, vagy nyámnyila, ha időnként segít a háztartásban, vagy a gyerekek körül. És nem, a nőknek sem veleszületett tulajdonsága, hogy gondoskodjon a gyerekéről. A szoptatás kivételével minden tanulható, és a páros mindkét tagja elsajátíthatja.
Abból, amit leírtam, azt hiszem, világos, hogy a feminista, nem jelent feminácit. Utóbbiaknak sajnos nagyobb a szája, így őket jegyzik meg és azonosítják a feminizmussal. Magam részéről pedig még mindig nettó szívatásnak tartom a húsvétot (Vigyorogva asszisztáljak ahhoz, hogy a fejemre öntenek valami borzalmas pacsulit, és még vendégeljem is meg a locsolókat...? Na ne!) és nőnapra, meg egyéb alkalmakra sem kérek virágot, inkább egy doboz csokit, meg egy üveg jó bort/whiskeyt.
Köszönöm, hogy végigolvastad, véleményezni ér.
2015. július 16., csütörtök
Interjú - Heni és Ari
Throwback Thursday címszóval előbányásztam az Annyi Minden Vár blogról a kb. egy éve készített interjúmat, melynek alanyai kedves barátaim, Mórahalom, sőt egész Csongrád megye legnagyobb Hooligans rajongói, Judik Henrietta és Mohai Aranka, vagy ahogy ti is ismeritek őket, Heni (Henry) és Ari voltak. Akkoriban ünnepelték 100. Hooligans koncertjüket, ennek kapcsán beszélgettünk el Facebookon.
Kat: Sziasztok! Először is gratulálni szeretnék a most már több, mint 100 koncerthez! De Mikor és hol volt az első koncert? Meséljetek róla!
Heni & Ari: Nagyon szépen köszönjük szépen! 2005. július 10-én volt az első koncertünk városunkban, Mórahalmon. Én akkor még csak 10 éves voltam és a leghátsó sorban műanyag széken állva hallgattam végig a koncertet. Ari már akkor is fotózott 1-2-őt igaz a képek nem igazán sikerültek...
Kat: Tulajdonképpen hogyan lettetek Hooligánok?
Heni: Arival közösen imádtuk és hallgattuk max hangerőn 2003-ban a Királylányt, még videokazettára is felvettük, ezért pont jókor jött a mórahalmi koncert hiszen élőben is hallhattuk a kedvencünket. Nagyon megtetszett a zenekar így hát elkezdtünk járni a környékbeli koncertekre. Utána szépen lassan Csongrád és Bács-Kiskun megyét, majd egész Magyarországot célba vettük, azokat a helyszíneket, amiket meg lehet közelíteni busszal és vonattal. (2005-ben 1 koncerten voltunk, 2006 és 2009 között 4, 2010-ben 5, 2011-ben 21, 2012-ben 30, 2013-ban 29 koncerten voltunk, idén eddig 14 koncertet hooligánkodtunk végig)
Kat: Aki ennyi koncertet lenyom egy évben, azt nyilván felismerik. Mikortól érzitek azt, hogy felismernek a fiúk?
Kat: Melyik a kedvenc Hooligans dalotok/albumotok?
Kat: A koncerteken időnként történnek emlékezetes dolgok. Van ilyen storytok? Elmesélitek?
Kat: Sziasztok! Először is gratulálni szeretnék a most már több, mint 100 koncerthez! De Mikor és hol volt az első koncert? Meséljetek róla!
Heni & Ari: Nagyon szépen köszönjük szépen! 2005. július 10-én volt az első koncertünk városunkban, Mórahalmon. Én akkor még csak 10 éves voltam és a leghátsó sorban műanyag széken állva hallgattam végig a koncertet. Ari már akkor is fotózott 1-2-őt igaz a képek nem igazán sikerültek...
Kat: Tulajdonképpen hogyan lettetek Hooligánok?
Heni: Arival közösen imádtuk és hallgattuk max hangerőn 2003-ban a Királylányt, még videokazettára is felvettük, ezért pont jókor jött a mórahalmi koncert hiszen élőben is hallhattuk a kedvencünket. Nagyon megtetszett a zenekar így hát elkezdtünk járni a környékbeli koncertekre. Utána szépen lassan Csongrád és Bács-Kiskun megyét, majd egész Magyarországot célba vettük, azokat a helyszíneket, amiket meg lehet közelíteni busszal és vonattal. (2005-ben 1 koncerten voltunk, 2006 és 2009 között 4, 2010-ben 5, 2011-ben 21, 2012-ben 30, 2013-ban 29 koncerten voltunk, idén eddig 14 koncertet hooligánkodtunk végig)
Kat: Aki ennyi koncertet lenyom egy évben, azt nyilván felismerik. Mikortól érzitek azt, hogy felismernek a fiúk?
Heni & Ari: 2011. 09. 10. Albertirsát tekinthetjük annak, hiszen Zsolti akkor nevezett el Henrynek és a többiek is igazából azóta ismernek ránk az első sorban...
Kat: A sok koncert nyilván hozott néhány barátságot. Vannak koncerten megismert barátaitok? Ha igen, kik ők?
Kat: A sok koncert nyilván hozott néhány barátságot. Vannak koncerten megismert barátaitok? Ha igen, kik ők?
Heni & Ari: Szerencsére az ország minden területén vannak ismerőseink és barátaink is, akikre mindig mindenben számíthatunk és Ők is ránk. Neveket nem említenénk, mert olyan sokan vannak, hogy senkit se szeretnénk kihagyni.
Kat: Melyik a kedvenc Hooligans dalotok/albumotok?
Ari: Kedvenc dal: Egyetlen, amit már sajnos nem játszanak a koncerteken. Kedvenc album: História.
Heni: Kedvenc dal: nincs konkrét, de pl.: Eljátszott gyémánt, Küzdj az álmodért, Királylány, Ringass el... Kedvenc album: a Bohémélet nagy kedvencem, de a Privát Mennyországot is nagyon szeretem.
Kat: A koncerteken időnként történnek emlékezetes dolgok. Van ilyen storytok? Elmesélitek?
Ari: A méhkeréki koncert nagyon bejött amikor "egy lány" az "akad aki térdel"-nél a dekorációnak szánt cukkinit felkapta...
Heni: A makói koncert számomra emlékezetes volt, mert Csipa akkor énekeltetett meg, azóta megfogadtam, hogy soha többet, mert bűn rossz a hangom kihangosítva. :D Valamint azt szeretjük, amikor a Srácoknak is nagyon jó a hangulatuk pl. Csipa cigánykerekezik vagy dobol, Zsolti és Tibi sokat mosolyog és bolondozik, Endi énekel stb. De a legeslegjobb emlékünk: 2014. 06. 21. Vértesszőlős 100. koncertünk ünneplése.
Kat: Az biztos, hogy mindenképpen emlékezetes volt. Egyébként szoktátok olvasni az Annyi minden vár blogot?
Kat: Az biztos, hogy mindenképpen emlékezetes volt. Egyébként szoktátok olvasni az Annyi minden vár blogot?
Heni & Ari: Igen, mindig olvassuk, mert jó érzés újra átélni a Veled közös koncerteket
Kat: Ahol mindig történik valami. :D És végül: Mit üzentek a blog olvasóinak?
Ari: Szeretnék még nagyon sok koncertet végig hooligánkodni a blog olvasóival az 1. sorban.
Heni: Megéri küzdeni az álmainkért, hiszen egyszer úgyis megvalósulnak...
Egy év után is köszönöm az interjút, remélem hamarosan újra találkozunk!
Kat: Ahol mindig történik valami. :D És végül: Mit üzentek a blog olvasóinak?
Ari: Szeretnék még nagyon sok koncertet végig hooligánkodni a blog olvasóival az 1. sorban.
Heni: Megéri küzdeni az álmainkért, hiszen egyszer úgyis megvalósulnak...
2015. július 12., vasárnap
Szegecses öv - Házilag
Tegnap estefelé megszállt az ihlet, hogy valamit kezdeni kéni azzal a nagy zacskó szegeccsel, amit még Vikitől kaptam kb. egy éve. Aztán ma délelőtt tovább forgott az agyam és kitaláltam, hogy feldobom vele az egyik övemet. Erre a fekete darabra esett a választásom:
Hogy elég legyen a szegecs, fogtam egy régi, már szétszakadt (menthetetlen) övemet és leszedtem arról is a szegecseket. Elég babrálós volt, még egy csipeszt is befogtam hozzá. Utána jött a gondolkodós-tervezős rész. Leterítettem az övet és elrendeztem a szegecseket, kirakva a feliratot. Jelen esetben Hooligans, de majd még később átvariálható lesz Reckless Love-ra vagy Santa Cruz-ra. Vagy akármire.
És végül rögzítettem a szegecseket. Íme a végeredmény:
Elvileg ezt az övet fogom majd felvenni augusztus 28-án a klipforgatással egybekötött Hooligans koncertre. Ugye szurkoltok?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)